A kormány a külföldi tőke idecsábítására alapozza a magyar gazdaság működését. Szinte mindent hajlandóak megtenni a nagyvállalatokért a befektetési támogatástól, az adókedvezményeken át, a bérek alacsonyan tartásáig. A tőke valóban idejön, azonban csak a GDP-t növeli, utána távozik – ahogy ezt egy májusi háttérbeszélgetés során Ön is megvilágította –, és az ország lakossága nem profitál belőle. Van ennek így értelme? Mit kellene másképp csinálni?
A külföldi tőkének nyújtott kedvezmények és támogatások versenyhátrányba hozzák a magyar kis- és középvállalatokat, de még a nagyokat is. A külföldi cégek többet tudnak fizetni, mert a többletet megtéríti nekik a magyar állam. A külföldi cégek olyan területekre tereli a magyar humán és természeti erőforrásokat, amelyeken a nemzetgazdaság szempontjából hatékonyabban tudná felhasználni a honi ipar, például a mezőgazdaság és a szolgáltatás. Szélsőséges példa erre az akkugyártás.
A magyar bérek csak nominálisan növekedtek, az infláció viszont 6,9 százalékkal visszavetette a fizetések vásárlóértékét. Probléma még, hogy a magyarok többsége jelentősen rosszabbul keres az átlagbérnél. Hogyan lehetne megállítani a helyzet romlását? Hol nyúlhatna bele ebbe a kormány; az infláció vagy a bérek oldaláról?
Egy nemzetgazdaság jövedelme két részből áll: egyrészt a tőke jövedelméből, másrészt a bérből és fizetésből. Az EU-ban a magyar arány hajlik el leginkább a tőke irányába. Ez 58 százalék a munka 42 százalékával szemben. Összehasonlításképp a német nemzetgazdaságban a munka részesedése 61 százalék, de a cseheknél, a lengyeleknél, a szlovákoknál, de még a románoknál is a munka részesedése 50 százalék felett van. A változtatást elsősorban az adórendszer gyökeres átalakításával lehetne elérni.
Az infláció Magyarországon több évtizedes rekordokat döntöget, sőt messze meghaladja nem csak az európai átlagot, de az utánunk következő második országot is. Az első negyedévben 25 százalék fölött volt az infláció, és most is 20 százalék fölött van. A kormány év végére egy számjegyű inflációt remél, jövőre pedig 6 százalékot ígérnek. Mik a realitások, mekkora az esélye a ennek?
Nem tartom kizártnak a cél elérését, de valószínűnek sem. De nem ez a kérdés, hanem az, hogy mennyivel lesz magasabb a magyar infláció az EU-s átlagnál, mert a különbözet az, ami az inflációs nyomást és az árfolyam gyengülését hozza.
A kormány májusra felélte az éves költségvetési hiánycél 81 százalékát. Számíthatunk az év folyamán megszorításokra? Mit tanácsolna a kormánynak, milyen területen lenne érdemes spórolni?
A Magyar Nemzeti Bank veszteségének számai is aggasztóak. Míg 2021-ben 57 milliárd forint volt ez az összeg, tavaly már 402 milliárdos veszteséget könyvelhetett el az MNB. Idén ez rekordösszegre ugorhat, ha a folyamatok így folytatódnak év végére a Magyar Nemzeti Bank vesztesége elérheti a 2000 milliárd forintot. A hazai gazdasági folyamatokat figyelembe véve bizonyos szempontból igaz, hogy csökkent a hazai infláció mértéke, viszont még mindig duplája az uniós átlagnak. Ráadásul az Európai Unióban ez a kisebb inflációs ráta is dinamikusabban csökken, mint a hazai infláció mértéke. Javult viszont a folyófizető mérleg hazánkban.
Az Orbán-kormány a devizahitelek visszafizetésének gyakorlatát folytatta az elmúlt években, hiteleket forintban vett fel. Ezt a tendenciát kívánja folytatni, ennek következménye, hogy mindenhol, mindenkit arra biztat, megtakarításait állampapírba fektesse. Ám minden ezirányú szándék ellenére erősen fennáll annak a lehetősége, hogy az apadó források miatt a jelenlegi kormánynak ismét devizahitelt vagy hiteleket kell felvennie. A Gulyás Gergely és a kormányzat által hangoztatott másfél százalékos GDP-növekedés sem megvalósítható idén. Legalábbis a jelenlegi gazdasági adatok erősen erre utalnak.
A 2024-es költségvetést már nyár elején elfogadta a kormánytöbbség. A dokumentumban 186 alkalommal fordul elő a "takarékossági intézkedés" szófordulat. A kormány nyilvánvalóan megszorításokra készül. Fogják tudni tartani így a tervezett gazdasági növekedést? Pontosan milyen hatással lehetnek a megszorítások az életünkre?
Bármire és mindenre számíthatunk a jól átgondolt gazdaságpolitika kivételével. Nem érdemes jóslatokba bocsátkozni, amikor az országot pancser ötletelők irányítják.
A kormány több mint két év után végre kivezeti az inflációt felhajtó és áruhiányt okozó ársapkákat. Éppen itt volt az ideje, vagy későn cselekedtek? Milyen hatással lesz ez a lépés az élelmiszerárak alakulására?
Valójában nem vezetik ki, csak átalakítják és becsatornázzák a kötelező akciózás programjába. Az ársapkák kivezetése, akkor lenne valóban hatékony, ha nem követné a kormány által előírt rendeletben bevezetett kötelező termékakciózás, emiatt ugyanígy megjelenik majd a többi termék árában az az emelkedő tendencia, amit korábban az ársapkázott termékek generáltak. Szóval az ársapkák kivezetése és a kötelező akciók bevezetése ugyanazt a hatást éri el. A hazai élelmiszerárak nem fognak drasztikusan csökkenni ennek ki- és bevezetésétől.
A Jobbik-Konzervatívok márciusban meghirdette a Nemzeti Élelmiszer-támogatási Programot (NÉP), ami az Amerikában már 1939 óta működő "food stamp" rendszerhez hasonlóan a rászorulók és a kis jövedelműek megsegítésével enyhítené az élelmiszer-inflációt. Hogyan működhet ez a megoldás Magyarországon is?
Már korábban is beszéltem arról, hogy az ársapkákat hogyan lehetne egy gazdaságilag helyesebb intézkedésre lecserélni. A javaslat az USA-ban már 1939 óta érvényben lévő Food Stamp programon alapszik. A kapitalizmus velejárója egy szegényebb réteg kialakulása a társadalomban, ez viszont a keresletet is csökkenti. Eredetileg ezt a helyzetet kívánták már akkor is orvosolni az élelmiszerjegyek rendszerével. Ez a szisztéma valamilyen formában számos más országban is működik, mint például Németországban és Franciaországban. A lényeg, hogy egy bizonyos elektronikus kártyára érkező összeggel segíteni tudja az állam a legrászorultabbakat az alapvető élelmiszerek megvásárlásában. Ez a rendszer nem csupán ideiglenes megoldásként szolgálna az infláció csillapítására.