Salgótarjánt a Fidesz nem szereti – az MSZP cserbenhagyta

Vona Gábor szerint mind a Fidesznek, mind az MSZP-nek bőven van restanciája Salgótarjánnal kapcsolatban.

A Jobbik elnöke pénteken a nógrádi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón azt mondta: aki a Fideszre szavaz, a korrupcióra szavaz, és egy olyan pártra, amelynek soha nem volt fontos Salgótarján. Kifejtette:a Fidesz soha nem szerette Salgótarjánt, aki az ő jelöltjüket választja, olyan ember kezébe adja a megyeszékhely vezetését, akinek a pártja soha nem tartotta fontosnak, hogy ezt a várost fejlessze. Az MSZP pedig a múltat képviseli, képtelen megújulni: aki az MSZP jelöltjére szavaz, a múltra szavaz, olyan pártra, amelyik képtelen arra, hogy megújítsa, fejlessze Salgótarjánt – mondta a Jobbik elnöke. Hangsúlyozta: egy megyeszékhely fejlesztéséhez szükség van arra, hogy a polgármester mögött álló pártnak lobbiereje legyen, ez az MSZP-nek nincs.  Ha az MSZP jelöltje nyeri ezt a választást, Salgótarján magára hagyott, esélytelen várossá válik - tette hozzá.

Vona Gábor kiemelte: azt ígérik Salgótarjánnak, amit Ózdon már megvalósítottak, vagy elkezdtek, ezért vesz részt az esti lakossági fórumon Janiczak Dávid, Ózd jobbikos polgármestere is. Azért fontos Ózd példája Salgótarjánban, mert sok mindenben hasonlít a két város szociális összetétele, gazdasági problémája, történelme; a szocializmus idején komoly erejük, befolyásuk, gazdasági potenciáljuk volt, a rendszerváltozásnak pedig óriási vesztesei lettek – mondta a pártelnök. Ózdon a jobbikos polgármester megválasztásával a város elindult a 21. századba,

"nem a Fidesz és az MSZP által folytatott, 20. századi vitában rekedt benne, mint ami itt most Salgótarjánban sajnos zajlik"

- fogalmazott Vona Gábor, hozzáfűzve, hogy a borsodi városban a jobbikos településvezető rendbe tette a költségvetést, elindultak a beruházások, és el fog indulni a főiskolai képzés is.

"Mi nem ígérgetünk, hanem az ózdi polgármester munkája által bizonyítottunk, ezt a munkát szeretnénk Salgótarjánban is elindítani, amennyiben az itt élők megajándékoznak minket a bizalmukkal; ezt a munkát vállalta Hulitka István, a Jobbik polgármesterjelöltje is" -

- mondta Vona Gábor. Hulitka István megköszönte a pártelnök és az országgyűlési képviselők kampányban nyújtott segítségét. Mint mondta, a város nevében mond ezért köszönetet, mert Salgótarjánnak nagy szüksége van olyan erőre, amely ki tudja a húzni ebből a nehéz helyzetből. 

Salgótarjánban most vasárnap időközi polgármester-választást tartanak,

mert Dóra Ottó, a megyei jogú város 2014-ben megválasztott MSZP-s polgármestere 2015 novemberében elhunyt.

Képgaléria: Béli Balázs