Július 3-án szavazta meg a kormánypárti többség, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) autonómiájának összes garanciáját elveszik, miután alapítványi kézbe helyezték.
A #freeszfe-t nyugodtan nevezhetjük már mozgalomnak, ami rég túlmutat az egyetem független működésének visszaszerzésén. A hazai kulturális élet önállóságáért küzdenek az intézményt elbarikádozó diákok és a több ezer tüntető, akik melléjük álltak. De a világ számos pontján felháborodást keltett az állam lépése, így az Oscar-díjas Cate Blanchett és Helen Mirren is azok között az aláírók között szerepelnek, amit David Lan, a londoni Young Vic színház egykori igazgatója szervez, és amelyben a brit film- és színházi világ kiválóságai tiltakoznak a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) átalakítása ellen.
Idehaza is nehéz olyan művészt találni, aki ne az SZFE kitartó diákjai mellett állna, ezért cikksorozatot indítunk, melyben különböző előadóművészeket szólaltatunk meg, hogy megtudjuk mit gondolnak a kialakult helyzetről, miként látják a hazai kultúra jelenét és jövőjét. Második körben A Színház- és Filmművészeti Egyetem egykori diákját, a Soós Imre-díjas és a Legjobb 30 év alatti színésznek választott Schruff Milánt kérdeztük.
Mucsi Zoltán az SZFE-ügyről: Furcsa ez a párbeszéd, amit Vidnyánszkyék folytatnak
A parlamentben július 3-án szavazta meg a kormánypárti többség, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) szeptember 1-jétől alapítványi kézbe kerüljön, ezzel, ahogy az intézmény lemondott vezetői fogalmaztak "az egyetemi autonómia összes garanciája elveszett".
Bódis József, az ITM felelős államtitkára szerint azzal, hogy alapítványi kézbe került az SZFE, korszerű és kiszámítható működési környezetben növelhetik majd a képzés színvonalát.
Bár nem látok bele, hogy a kuratórium pontosan miként alakítaná át az egyetem működését, az biztos, hogy változásra szükség van, de nem olyan módon, ahogyan az most történik.
Milyen változásokra gondol?
Nincs azzal probléma, ha Vidnyányszky Attilának a gondolkodásmódja is megjelenne az egyetemen, ahogy azzal sincs probléma, ha mind a két félnek más elképzelése van a színházról. Miért ne jelenhetne meg több ízlés is az intézményben? Azzal viszont nem tudok mit kezdeni, amikor Vidnyánszky azt mondja, hogy keresztény színházat képzel el, nekem jó és rossz színház létezik. Abból is elegem van, hogy így megvan osztva a szakma, miért kell mindenképpen kettészakadni, miért kellene nekem eldönteni hova húzzak? Például olyan változásokra gondolok, hogy a diákok többször utazhatnának külföldre. Bár régen végeztem a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, de amikor még diákja voltam, nekem gondot okozott, hogy a nyelvvizsgát gyakorlatilag lehetetlen volt megszerezni. Annyira le voltunk terhelve, annyit kellet dolgozni, hogy a nyelvvel foglalkozni, heti 1-2 óra mellett képtelenség volt. Ahogy az sem lenne rossz koncepció, ha az egyetem színházművészeti-, illetve filmszakos tanulói több közös projekten dolgozhatnának együtt. Ne érts félre, nem tanácsokat szeretnék osztogatni, hiszen nem látom át az SZFE jelenlegi működését, szerintem egyszerűen fontos lenne, hogy a diákok külföldön, idegen nyelven tanulhassanak és játszhassanak, hogy ezzel kicsit korszerűbbé váljon a rendszer, ami magában hordozná a vérfrissítést is. Arról nem is beszélve, hogy az utóbbi időben rengeteg külföldi filmet forgatnak hazánkban, így a magyar színészek előtt is nagyobb lehetőségek bontakozhatnának ki ezekben a produkciókban.
Az alapítvány szerint az egyetem vezetői lemondásukkal cserben hagyták a diákokat és munkatársaikat. Ön szerint ez tényleg így van?
Máté Gábor osztályának már csak egy éve van hátra, ilyenkor már valamennyire elengedi a diákjai kezét, és bár figyeli és mentorálja őket, a fiatalok kint vannak gyakorlaton, más rendezők keze alatt munkálkodnak. Nálunk az első két év arról szólt, hogy a tanár mellett voltunk, éppen azért, hogy ne nagyon érintkezzünk a külvilággal, mert akkor másokhoz fogjuk hasonlítgatni magunkat, ahol egy versenyhelyzet alakul ki, ekkor még bőven elég, ha az osztályon belül kezd el egy egészséges vetélkedés kialakulni, ami inspirál mindenkit. Az utolsó év már nem az intenzív együttlétről szólt. Ilyen téren nem érzem azt, hogy például Máté Gábor cserben hagyta volna a növendékeit, ahogy az sem biztos, hogy a következő évben indított volna osztályt. Akikkel én beszéltem ezzel kapcsolatban azt mondták, hogy a tanárok előre megbeszélték mindezt a növendékeikkel, tehát nem érte őket váratlanul a bejelentés.
Mit gondol, amit a diákok most elindítottak milyen eredménnyel járhat? Lehet, hogy a múlttal ellentétben ezúttal tényleg lesz eredménye a felháborodásnak, amihez egyre többen csatlakoznak?
Nagyon remélem, hogy sikerrel járnak. Most rendesen felhördült a szakma. 2011-ben én megéltem egy színházigazgató váltást, amikor másik politikai beállítottságú személy lett a vezető. Pontosan láttam, hogy ebben az esetben teljesen másfajta ízlés uralkodik el, ami számomra avitt volt. Nem azt mondom, hogy nem lehet így gondolkodni a színházról, de ebben az esetben láttam, hogy ami a váltás előtt 10 éven át épült, azt gyakorlatilag megsemmisítették, mintha sosem létezett volna.
De vegyük a Kaposvári Egyetem példáját. Szerintem az nem normális, hogy egy osztálynak az elméleti órája Kaposváron van, míg a színészmesterség óra egy másik városban. A fene tudja, mikor hol vannak éppen elszállásolva, összevissza ingáznak. Miért nem lehetnek egy helyen? Nem érzem azt, hogy ezekkel a diákokkal a megfelelő módon foglalkoznának.
Mit kapott az SZFE-től?
Ezzel kapcsolatban hadd meséljek el egy történetet: világ életemben színész akartam lenni, játszottam például gyerekként Székesfehérváron. A középiskolában nem voltam egy mintatanuló, nem igazán tudtam, hogy kell tanulni. Az SZFE-n Ascher Tamásnál és Novák Eszternél felvételiztem. Úgy álltam eléjük, hogy a 15 versből kettőt, az öt monológból pedig hármat tudtam. Gyakorlatilag a semmivel jelentem meg, de Novák Eszter és Ascher Tamás meglátott bennem valamit és visszahívtak az első rosta utolsó fordulójára azzal a feltétellel, ha megtanulok nekik 20 verset. Ajánlottak nekem költőket, műveket, elkezdtek szépen rávezetni, hogy milyen kortársírók léteznek. Látták rajtam, hogy nagyon szeretném ezt, csak a fejemben még nem tisztultak ki a dolgok. Ha ők mindezzel nem kezdenek el inspirálni engem, akkor sosem jutok be az egyetemre. Számomra az SZFE nyitotta ki a világot, ott sajátítottam el és szerettem meg a tanulást.
Mit üzenne a demonstráló hallgatóknak?
Nagyon szurkolok nekik, mert tarthatatlan ami jelenleg folyik, nemcsak az SZFE körül, hanem az egész országban is. Ez így nincs rendben. Valahogy a forradalmak mindig az egyetemekről indulnak, olyan fiatalokkal, akik figyelmeztetnek bennünket az elégedetlenségre. Igenis van baj ebben az országban, kulturális szinten és szellemileg is. Azt üzenném nekik, hogy csinálják továbbra is okosan, békésen, amit elkezdtek, mert ez már nem csak az SZFE-ről, hanem az egész kulturális életről szól.