Segélyszervezet tagjait ölték meg

Afganisztánban egy cseh segélyszervezet hét tagjával végeztek. Legalább 100 ezren haltak már meg 2001 óta.

A támadás Balh tartományban történt. A segélymunkások (hat férfi és egy nő) a People in Need nevű civil szervezet afgán munkavállalói voltak.
 
Abdul Razak Kaderi, a terület rendőrparancsnokának helyettese elmondta, hogy a fegyveresek az áldozatok szállásán hajtották végre a rajtaütést.
 
Szerinte a merénylet mögött kormányellenes tálib szélsőségesek állhatnak. Egyelőre egy szervezet sem vállalta magára a terrorcselekmény elkövetését.
 
Afganisztánban, amelyet a terrorizmus elleni nemzetközi küzdelem jegyében az amerikai vezetés alatt álló szövetségesek 2001-ben megszálltak, azóta mintegy százezer ember halt meg a fegyveres konfliktus miatt, és a sebesültek száma is legalább ekkora - derül ki egy friss tanulmányból.
 
A Háború ára című anyagot az amerikai Brown University nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó intézete állította össze. A tanulmány a háborúval kapcsolatos haláleseteket és sebesüléseket vette számba Afganisztánban, illetve a szomszédos Pakisztánban is, és külön megvizsgálta az lakóhelyükről elűzött emberek helyzetét a szövetségesek tavaly év végi kivonulásáig.
 
A két országot együtt tekintve a polgári és katonai áldozatok száma elérte a száznegyvenkilencezret, míg a súlyosan sebesülteké a százhatvankétezret.
 
Neta Crawford, a tanulmány szerzője kiemelte, hogy a halottak és sebesültek száma az elmúlt években újra emelkedett. Szerinte "a háború Afganisztánban egyre súlyosabbá válik".
 
Az ENSZ adatai azt mutatják, hogy 2015 első négy hónapjában 16 százalékkal nőtt a polgári áldozatok száma, ebben az időszakban kilencszázhetvennégyen haltak meg Afganisztánban.