Segítsen a szociknak!

Tóbiás pártelnök a sárga rózsát kifejezőbbnek véli, mint a vörös szegfűt. Tanácsával segítsen a szociknak.

Emlékezhetünk (persze az sem baj, ha nem), hogy tavaly decemberben a szocialista képviselők egy szál sárga rózsával léptek be az ülésterembe, amikor Polt Péter legfőbb ügyész beszámolóját hallgatta meg a Tisztelt Ház.
 
Azután volt egy kis csend, de most már mind a párt, mind pedig Tóbiás Facebook profiljának borítóképén ez a sárga rózsa virít (még szöveg is van hozzá, idézem: „sárga rózsa”). 
 
Tóbiás mindenesetre megnyugtatja a változás miatt berzenkedő híveit, hogy „létezik baloldal, úgy hívják MSZP!”. Sőt már sokkal magasabb dimenzióban képzeli el a harcot „az orbáni totális állammal szemben”, és az említett virágot, mint jelképet felhasználva egyesítené az embereket a kétharmad lebontása érdekében.
 
Az viszont okozhat némi zűrzavart, hogy a sárga rózsa (a szakemberek szerint) a barátság és a plátói szerelem szimbóluma. Abban az esetben is lehet sárga rózsa az ajándék, ha valaki kész a megbocsátásra, vagy bocsánatot szeretne kérni. Azt nem tudjuk, hogy Tóbiás a fenti opciók közül melyiket választaná.
 
Részünkről inkább azon a véleményen vagyunk, hogy hiteles mondanivaló nélkül, a baloldali mikropártok közül az egyik így próbál egy kis hírveréshez jutni. Mindenesetre, rajtunk ne múljon, segítsünk választani a baloldal harcához egy új szimbólumot.
 
[[nid:163122]]