Simicskáéknak már egy éve elővásárlási joguk volt a TV2-re

Fonyó Károly a portál kérdéseit azzal hárította el, hogy üzleti titokról van szó.

Csütörtökön derült ki, az Andrew G. Vajna kormánybiztos érdekeltségébe tartozó Magyar Broadcasting Co. Kft. veheti át a négy csatornát működtető TV2-csoportot; a kormánybiztos cége és a TV2 Media Group Holdings Kft. alá is írta az adásvételi szerződést. 

Andrew G. Vajna sajtótájékoztatón közölte: a TV2-ből az ország vezető kereskedelmi televízióját kívánják létrehozni. Úgy fogalmazott: olyan nézettséget kíván elérni, amely a csatorna indulásakor volt mérhető, ez szerinte egy-két éven belül érhető el. Az első fél évre nem ígért jelentős változást, azt követően azonban igen. 

A bejelentést követően röviddel az Index azt írta, a Megapolis Media Zrt. kedden megvásárolta a TV2 Media Group Holdings Kft. 100 százalékos üzletrészét. Ezt a hírt az Indexszel Fonyó Károly, Simicska Lajos üzlettársa közölte.

A televízió eladása körüli helyzetről Fonyó Károly az Origónak azt mondta, az igazságnak és a jognak érvényt kell szerezni. Az üzletember közölte azt is, Simon Zsolt és Yvonne Dederick, a TV2 tulajdonosainak és ügyvezetőinek aláírása is rajta volt azon az adásvételi szerződésen, amely szerint az ő cége, a Megapolis Media Zrt. vásárolta meg a TV2-t két nappal Andy Vajna előtt. 

A cégtulajdonos a hírportálnak azt mondta: jogászaik most azt vizsgálják, hogy ennek a 13-i adásvételnek a tudtában miként írhattak alá a volt tulajdonos-ügyvezetők az újabb adásvételi szerződést október 15-én Vajna cégével.

Fonyó Károly azt mondta, ugyan a TV2-s cég ügyvezetői posztjáról leváltotta Simon Zsoltot és Yvonne Dedericket, még ők a TV2 operatív vezetői várhatóan néhány napig.