Hoppá! A walkürök lovaglása közben töltötte ki Soros György a nemzeti konzultációt

Erre senki nem számított!

Persze az is lehet, hogy az egész mögött Lukács Attila áll - mindenesetre a Jobbik mezőkövesdi országgyűlési képviselőjelöltje által megosztott videóból jól látszik, milyen mulatságos pillanatokat is okozhat a Fidesz kampánycéljait szolgáló, minimum 1,5 milliárd forint közpénzt felemésztő "Soros-terv" elleni konzultáció.

Tényleg, hol is tart a Jobbik-által kezdeményezett Soros György elleni nyomozás?

Nyomozók hallgathatják ki a fideszeseket Soros-ügyben

A Nemzeti Nyomozó Irodán (NNI) járt Mirkóczki Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselője és szóvivője annak kapcsán, hogy feljelentette Soros György amerikai-magyar kettős állampolgárságú üzletembert. A politikus által a rendőrségre küldött feljelentés szerint a Fidesz korábbi támogatója, jelenlegi mumusa elkövethette az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása, alkotmányos rend elleni szervezkedés, lázadás, rombolás, valamint hazaárulás bűntetteinek előkészületét, melyek a Fidesz által szajkózott Soros-terv büntetőjogi tényállásai.

Hallgassunk komolyzenét - mert az jó!