Soros egymillió eurót ad Budapestnek a járvány leküzdésére

Soros egymillió eurót ad Budapestnek a járvány leküzdésére

A Nyílt Társadalom Alapítványok 1 millió Eurót adományoznak Budapestnek a koronavírus elleni küzdelemre, közölte Soros György. A közlemény szerint:

"A világjárvány nem ismer határokat: sem országok, sem emberek között. Mindannyian veszélyben vagyunk. Sokakat azonban különösen fenyeget a járvány: a sokszor zsúfolt idősotthonok lakóira és a hajléktalanokra gondolok, akik között sok az időskorú. Akik most elvesztik a munkájukat, a munkásszállók törékeny biztonságát, szintén hajléktalanná válhatnak, ahol a tömeges fertőzés esélye igen magas."

Az Index által szemlézett közlemény szerint városok és a helyi önkormányzatok hatalmas kihívással találják szemben magukat, amúgy is szűkös anyagi forrásokkal kell a rendkívüli helyzetben biztosítaniuk a város működését, a szociális ellátást.

Budapesten születtem a nagy gazdasági világválság idején, alig egy évtizeddel a spanyol influenza pusztítása után. A járvány akkor több ezer halottat hagyott maga mögött Budapesten. A városban éltem át a II. világháborút, a nyilas uralmat, az ostromot. Jól emlékszem azokra az időkre, tudom mit jelent Budapesten élni rendkívüli körülmények között. A szülővárosom lakói iránti szolidaritás jegyében az általam alapított Nyílt Társadalom Alapítványok 1 millió eurót adományoznak Budapestnek a példátlan vészhelyzetben – írta Soros György.