Súlyos Mal-hagyaték: 170 milliárd forint adósság

A lap úgy tudja: a Mal Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. állami felszámolója most autókat, laboratóriumi és irodaberendezéseket, gyártóeszközöket, illetve ajkai szolgálati lakásokat kínál eladásra. A felszámoló a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. összesen 500 millió forintot kér a bedőlt cég vagyontárgyaiért.

A Mal-hagyatéknak egyelőre csak kis részét rendezték azzal, hogy eladták az ajkai üzemet, és magát a technológiát. A felszámoló eredetileg 17 milliárd forintra tartotta a vagyont – eszközök, ingatlanok, szellemi tulajdon –, de úgy tudni, ennél lényegesen alacsonyabb ajánlattal kellett beérnie – írja a lap.

Az egykori ajkai üzemnél jóval nagyobb tételt képeznek a megmaradt ingatlanok és maga a 30 ezer köbméternyi iszap. A pályázatok kiírása azonban még a fejlesztési minisztérium jóváhagyására vár. A Világgazdaság információi szerint az államnak nem akaródzik újra a zsebébe nyúlnia, az egykor megsérült tározó, illetve az iszaptér sorsának további rendezését inkább a vevőre bíznák, vagyis a környezeti terhekkel együtt adnák el. A lap azt írja: szakértők úgy vélik, a vörösiszaptér még évekig költséges kezelésekre szorul, és további kiadásokkal fognak járni a zöldhatóság által megkövetelt intézkedések is.