Svéd segélyhajót állított meg Izrael

A hajó a Szabadság III. névre keresztelt harmadik "blokádtörő flottilla" egyik hajója. Az izraeli lap szerint az akció nem járt emberáldozatokkal. A hajón mintegy húsz aktivista tartózkodik, többek között Tunézia volt elnöke, Monszef Marzúki, valamint egy izraeli arab parlamenti képviselő.
 
 
A Gázai övezetet sújtó blokádot Izrael azután rendelte el, hogy a Hamász iszlamista szervezet 2006-ban elfogott egy izraeli katonát és egy évvel később erővel átvette az ellenőrzést a palesztin terület felett. 
 
Korábban az izraeli haditengerészet számos alkalommal megakadályozta a blokád megtörését célzó erőfeszítéseket. 
 
Először öt évvel ezelőtt, 2010 májusában a török Avi Marmara nevű hajó kísérelt meg segélyeket eljuttatni a Gázai övezetre és ráirányítani a média figyelmét a blokád hatására. A flottillát az izraeli haditengerészet erőszakkal feltartóztatta, s az akcióban tíz palesztin párti aktivista életét vesztette, huszonnyolcan pedig megsebesültek.