Új mozgalom létrehozásán fáradozik az MSZP-ből kitett Szanyi Tibor

Új mozgalom létrehozásán fáradozik az MSZP-ből kitett Szanyi Tibor

Új mozgalom létrehozását tervezi Szanyi Tibor, aki párttagságának felfüggesztését vitatva továbbra is az MSZP alelnökének tartja magát.

Szanyi Tibor a közmédiában úgy nyilatkozott, hogy a munkanevén Bal Blokknak hívott mozgalomról augusztus végén Horányban, a Baloldali Sziget fesztiválon szeretné az első bejelentéseket megtenni.

A mozgalomhoz csatlakozni szándékozókat a műsorban nem nevezte meg, de elmondta, több emberrel tárgyalt már, akikkel "kétségtelenül egyetértenek abban, hogy vétek magukra hagyni a baloldali érzelmű embereket".

Mivel 2022-ig - az idei önkormányzati választásokat leszámítva - nem lesz igazi választási szituáció, ez jó időszak az újszerű, innovatív mozgalmak felépítésére.

A politikus úgy vélekedett, az MSZP által az európai parlamenti választáson elért 6 százaléknál jóval nagyobb a baloldali érzelmű polgárok aránya Magyarországon, ezért "méltatlan", amit Tóth Bertalan, az MSZP elnöke produkált.

"Sok a kihívás - például a klímaváltozás és a társadalmi széttagoltság oldása -, amelyeket nem lehet olyan cirkuszi mutatványokkal elfedni, mint amit a párt elnöke művel"

- tette hozzá Szanyi Tibor.

Hozzátette, alelnökként tett javaslatai napirendre sem kerültek, ugyanis - mint mondta - Tóth Bertalan kft.-ként működteti a pártot, és ez meggátolja a párbeszédet.

Párttagságának felfüggesztésével kapcsolatban azt mondta, kedden fegyelmi tárgyalást tartottak, amelyen a tanács nem osztotta az elnökség pénteken hozott döntését.