Minden harmadik gyermeket veszélyeztet a szegénység és a kirekesztettség

Három országot előzünk az EU-ban.

Három ország van csak az EU-ban, ahol több gyereket fenyeget a szegénység, mint Magyarországon - hivatkozik a hvg.hu az EU Alapjogi Ügynökségének jelentésére. Görögországot egy picivel előzzük, míg a románokat a bolgárokat nagyon, hála Istennek.

Mindenesetre a magyar gyerekek szinte pontosan harmadát, 33,6 százalékukat fenyegeti a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség.

Az ügynökség ezek alapján állapítja meg egy gyermekről, hogy nincsenek biztosítva számára a megfelelő körülmények:

  • az egy főre jutó jövedelem kevesebb, mint az ország mediánjövedelmének 60 százaléka,
  • vagy a 18-59 éves családtagok az előző egy évben ötödannyi időn át sem dolgoztak, mint amennyit teljes munkaidőben lehetett volna,
  • vagy a következő 9 elem közül legalább négyet nem tudnak megfizetni:
  1. lakbér vagy jelzáloghitel,
  2. a lakás felfűtéséhez szükséges rezsi,
  3. váratlan kiadások,
  4. hús vagy fehérje rendszeres fogyasztása,
  5. nyaralás,
  6. tévé,
  7. mosógép,
  8. autó,
  9. telefon.

Nem túl dicséretes, de

a magyar családok 24 százalékában a fenti kilenc kiadásból legalább négyet nem tudnak megengedni maguknak.

De van, amiben élen haladunk. A jelentés szerint követendő más országok számára, hogy a kormány minden évben díjazza a családbarát munkahelyeket.

(Címlap- és borítókép: gyerekek BAZ-megyében - fotó: Béli Balázs / Alfahír)