Szembe köpte a tiszavasváriakat a polgármester bukásán ügyködő hivatalvezető

Fülöp Erik: az esküszegő fideszes kádernek távoznia kell!

Hosszú a 2013-as közigazgatási reform idején került az akkor létrehozott szerv élére – emlékeztetett Fülöp. A következő évben

a Fidesz-KDNP színeiben indult

a polgármesteri székért, majd miután a választásokon alulmaradt, mintha mi sem történt volna, visszaült a járási hivatal élére.

Fülöp Erik szerint Hosszú „képtelen volt megemészteni” a vereséget, tevékenységét azóta is „akadékoskodás, gáncsoskodás, és rosszindulat” jellemzi. Az eddigi legemlékezetesebb botrány annak a hangfelvételnek a felbukkanása volt, amely bizonyítja, hogy a hivatalvezető, a vonatkozó törvényekre fittyet hányva

maga akarta eldönteni, kik vehetnek részt a közmunkaprogramban.

A hétfőn napvilágot látott felvételen Hosszú konkrétan, szó szerint ki is mondja, hogy

célja a jobbikos polgármester elmozdítása, és helyének elfoglalása.

„Minekünk az a célunk, hogy megbuktassuk Fülöp Eriket, és legyen jövőre egy új választás (…), ahol én leváltom Fülöp Eriket. (…) Ezt kell elérni!”

- hangzott el a beismerő vallomás a sajtótájékoztatón is lejátszott telefonbeszélgetés során. (Az eset külön pikantériája, hogy a 2014-es választások során éppen Hosszú József volt az, aki "etikai kódexet" ajánlott ellenfeleinek.)



Fülöp szerint a hivatalvezető valós szándékainak lelepleződése „megalázó és megdöbbentő helyzetet teremt”.

„Hosszú József megszegte pártsemlegességre vonatkozó esküjét, szemébe köpött a tiszavasvári szavazóknak, akik 2014-ben nem mellette döntöttek.”

- szögezte le a polgármester. Hozzátette: hangfelvétel alapján felmerül a kérdés: történhetett-e korábban olyan hivatali visszaélés, amiről még nem tudunk?

A politikus emlékeztetett:

Lamperth Mónika 2006-ban egy ehhez kísértetiesen hasonló felvétellel bukott le,

amikor az ellenzéki vezetésű önkormányzatok támogatásának megkurtításáról beszélt. A polgármester felidézte: akkor a Fidesz tiltakozott ez ellen a leghangosabban. "Remélem, a kormánypárt álláspontja azóta sem változott, most is elfogadhatatlannak tartja ezt az eljárást" – jegyezte meg.

Fülöp Erik leszögezte: Hosszú Józsefet el kell távolítani pozíciójából, és ennek érdekében azonnali intézkedéseket vár a kormánytól.