Szembemegy migránsügyben a Fidesszel délvidéki szövetségese?

Mint ismert, a Fidesz és a magyar kormány jövő keddtől új időszámításra készül. Úgy kalkulálnak, hogy az elfogadott szigorúbb törvények és a felépülő kerítés segítségével minimálisra fog csökkenni a Magyarországra bejutó migránsok száma, így hosszabb távon új útvonalat keresnek majd maguknak. A kormányzat álláspontját minden korábbinál világosabbá tette a hét elején Orbán Viktor, a miniszterelnök kijelentette ugyanis, hogy ne jöjjenek hazánkba a bevándorlók.

A Fidesz délvidéki szövetségese, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, a listabotrányról elhíresült Pásztor István augusztus elején még nyilvánvalóvá tette, hogy pártja támogatja a Fidesz migránsüggyel kapcsolatos törekvéseit. Pásztor kijelentette: „A Magyarország által a szerb-magyar határra tervezett kerítés hasznos lehet Szerbia számára.” Sőt, a délvidéki politikus hozzátette a Fidesz kedvenc mantráját is, miszerint a kerítés miatt a bevándorlók majd más útvonalat választanak.

Úgy tűnik azonban, hogy a VMSZ-ben vagy teljes már a káosz, vagy hirtelen megváltozott a párt álláspontja. Csikós László szerbiai szociálpolitikai államtitkár közelmúltban adott videóinterjában ugyanis már egészen másról beszél. A VMSZ-es politikus világossá teszi, mindent megtesznek, hogy a bevándorlók minél akadálymentesebben haladjanak át Szerbián. „Nem tudom azt elképzelni, hogy 3000 napi határsértőt eljárás alá tudnak vonni és börtönbe zárni.” - húzza alá Csikós, egyértelművé téve, hogy véleménye szerint nem megfelelő a Fidesz és a magyar kormány stratégiája. Sőt, míg Orbán arról beszél, hogy ne jöjjön hazánkba bevándorló, addig a szövetségesnek tartott VMSZ politikusa azt mondja: „Meg kell találni a módját, hogy legális úton kerüljenek a migránsok Magyarország területére.” Ennyi volt a két párt szövetsége?