A kormányszóvivő a balatoni kávét is tiltotta volna a budapestieknek, de a miniszter ma helyretette a dolgokat

A kormányszóvivő a balatoni kávét is tiltotta volna a budapestieknek, de a miniszter ma helyretette a dolgokat

Ahogy arról az Alfahír is beszámolt, a mai Kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter igyekezett tisztázni a központi régió (Budapest és Pest megye) helyzetét. Most arról beszélt a politikus, hogy

a budapestiek is elhagyhatják a várost, ha vidékre szeretnének utazni.

A kormány álláspontja az, hogy ha valaki az életben lévő rendelet értelmében ingatlanát elhagyhatja, akkor az a várost is elhagyhatja, egyben más ingatlanait is meglátogathatja. Emellett azonban fokozottan figyelni kell a biztonsági utasítások betartására - hangzott el. 

A miniszter ugyanakkor arról beszélt, meglepve olvasták Karácsony Gergely levelében az együttműködéssel kapcsolatos kritikát.

Most úgy látják - folytatta -, megváltozott a főpolgármester álláspontja, és úgy gondolja, Budapesten is szükséges lenne az élet újraindítása. A miniszter erről azt mondta: a kormány azt várja Karácsony Gergelytől, tegye egyértelművé az álláspontját, és ha a kabinet jól érzékeli a főpolgármester véleményének megváltozását, akkor kész tárgyalni arról, hogy milyen formában, milyen határidővel indítható újra - szigorú menetrend szerint, védelmi intézkedések mellett - az élet Budapesten.

Karácsony Gergely főpolgármester másként látja. A főpolgármester Facebook-oldalán tanulságosnak nevezte a mai Kormányinfót.

"Tegnap levélben kértem a miniszterelnököt, hogy a kormány ne kommunikáljon a jogszabályokkal ellentétes állításokat, a budapestiekre vonatkozó korlátozó intézkedésekről. Gulyás miniszter úr ma elismerte, hogy a kormányszóvivő korábbi állításaival ellentétben például a budapestiek igenis utazhatnak vidékre. Majd hozzátette, hogy én változtattam meg az álláspontom. Úgy tűnik, a korlátlan veszélyhelyzeti kormány-felhatalmazás ellenére mindenről én tehetek. Sőt, mindenről is"

- írta. 

Tanulságos volt Gulyás Gergely miniszter úr mai sajtótájékoztatója. Tegnap levélben kértem a miniszterelnököt, hogy a...

Közzétette: Karácsony Gergely – 2020. május 7., csütörtök

Emlékezetes, múlt szombaton Szentkirályi Alexandra még arról beszélt, hogy Budapesten és Pest megyében élők továbbra is csak alapos indokkal hagyhatják el otthonukat, nem tanácsos vidékre utazniuk, például nem mehetnek vidékre strandolni, és továbbra sem használhatják a játszótereket.

Az új rendelkezések értelmében mennyiben változik az élet hétfőtől? Ahol nincs kijárási korlátozás, ott esküvőt is lehet...

Közzétette: Szentkirályi Alexandra – 2020. május 2., szombat

A kormányszóvivő az alábbi nagyon életszerű kérdezz-felelekkel mutatta be az új helyzetet:

  • "Budapesten élek, de a Balatonnál is van egy telke a családnak. Elmehetek-e oda a hétvégén pihenni?
  • A kijárási korlátozások érvényben maradása Budapesten, illetve PEst megyében azt jelenti, hogy továbbra is alaposindok kell ahhoz, hogy elhagyjam a lakóhelyemet. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy budapesti és Pest megyei lakos esetében nem fér bele, hogy elutazzon vidékre és ott folytasson "szabadidős sétát", kiváltképp nem aludhat ott. Budapesten és Pest megyén kívül élőkre ez a korlátozás nem vonatkozik. 
  • Ha strand, akkor az a Balaton. Na, de én budapesti vagyok. Lemehetek egy balatoni teraszra kávézni és közben strandolni?
  • Nem. Ismételve az előzőeket: a kijárási korlátozások érvényben maradása ezt sem teszi lehetővé."

Egyes hírek szerint a rendőrség bírságolta is a fővárost elhagyó állampolgárokat.