Szijjártó Péter: „Magyarország még szorosabb gazdasági együttműködést szeretne Kínával”

Szijjártó Péter: „Magyarország még szorosabb gazdasági együttműködést szeretne Kínával”

A külügyminiszter most Hongkongban ekézte az EU-t, miközben a kínai tulajdonú hazai akkumulátorgyártást hozta fel pozitív európai példaként.

Magyarország erősen támogatná a még szorosabb gazdasági együttműködést Európa és Kína között, a két gazdaság szétválasztása „teljes kiütéssel” érne fel és ellehetetlenítené a versenyképesség javítását

- közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Hongkongban, ahol kínai politikusokkal és gazdasági vezetőkkel találkozott.

Szijjártó Péter a kínai „Egy övezet, egy út” kezdeményezés éves értekezletén tartott panelbeszélgetésen arról számolt be, hogy az Európai Unió most elég rossz formában van, az elmúlt évtizedek legsúlyosabb gazdasági és biztonsági kihívásaival néz szembe.

Ukrajnában már másfél éve háború zajlik, és sajnálatos módon az EU erre elhibázott és kudarcos válaszokat adott, ugyanis miközben megpróbálta izolálni a fegyveres konfliktust, globalizálta azt a negatív kihatások tekintetében. Ezért el kell kerülni, hogy maga a háború is globálissá váljon. Márpedig minden újabb, háborúval töltött nap fokozza az eszkaláció veszélyét

- mondta a külügyminiszter, aki a szankciós politika kudarcát emlegette mivel Oroszország nem kényszerült térdre, nem értek véget a harcok, ráadásul a korlátozások többet ártanak Európának.

Szijjártó Péter szerint az európai gazdasági fejlődés modellje eddig a fejlett nyugati technológiák és a könnyen elérhető, viszonylag olcsó keleti energiahordozók kombinációján alapult, azonban ezeket a kötelékeket egyesével vágják szét, és vannak olyan szereplők, akik az európai és a kínai gazdaság szétválasztását is szorgalmazzák.

Utóbbi "teljes kiütéssel" érne fel, megölné az európai gazdaságot, a kétoldalú kereskedelem ugyanis évi 875 milliárd eurót tesz ki - hangsúlyozta. Magyarország ezért még szorosabb, erősebb, sikeresebb és hatékonyabb gazdasági együttműködést sürget Európa és Kína között

- jelentette ki a külügyminiszter hangsúlyozva, hogy a kormány fontos stratégiai célja hazánk találkozási ponttá tétele a keleti és a nyugati vállalatok számára, ami garancia a hosszú távú gazdasági növekedésre.

Ezt elősegítette a konnektivitásra építő külpolitika is, amely sikeresnek bizonyult, miután Magyarország mára a kínai beruházások első számú célpontjává vált Közép-Európában, valamint az EU-ban elsőként csatlakozott az Egy övezet, egy út programhoz

- sorolta Szijjártó Péter aki szerint a magyar kormány mellett, más európai vállalatok is ellenzik a leválást a kínai gazdaságról, mivel a szoros kelet-nyugati együttműködés nélkül a kontinens nem tudná visszanyerni a versenyképességét.

Végül érintette az európai gazdaság gerincoszlopának számító autóipar elektromos átállását is, amihez a szavai szerint kelet-nyugati munkamegosztásra van szükség, ugyanis az akkumulátorokat az európai járművekhez szinte mind Kínában, Dél-Koreában és Japánban gyártják, így erős függőség alakult ki.

Magyarország sikertörténetté vált ezen a téren, Németországon és Kínán kívül kizárólag hazánkban van gyártókapacitása mindhárom nagy német prémium autómárkának, és eközben a világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója közül is jelen van öt. Ennek köszönhetően jelenleg Magyarország a világ negyedik legnagyobb akkumulátorgyártója, és hamarosan a második helyre fog feljönni

- összegzett a külügyminiszter Hongkongban.

(MTI)

Címlapkép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal a Kína-Közép-Európa kereskedelmi kiállítás megnyitóján a kínai Ningbóban 2023. május 16-án. Fotó: MTI/KKM