Szijjártó Péter Facebookon számolt be róla, hogy mai napja az egyeztetésekről szólt:
Először Vladimir Makei belorusz kollégám keresett. Kifejezetten jó személyes viszonyt ápolunk, kölcsönösen tiszteljük egymást, ezért tudunk őszintén beszélni
- írta a külügyminiszter, aki elmondta fehérorosz hivatali partnerének, hogy "mi érdekeltek vagyunk a kommunikáció fenntartásában". Hozzátette:
Belarusz részese az Európai Unió Keleti Partnerség programjának, és nem tehetünk úgy, mintha nem lenne geopolitikai aspektusa az ott zajló eseményeknek. Szerintem fontos lenne, hogy létrejöjjön a széles körű társadalmi párbeszéd Belaruszban, mert csak ez eredményezhet az ottani alkotmányos keretek közt létrejövő megoldást.
Zsarolt az Európai Bizottság?
Szijjártó a posztban azt is közölte Magyarország beleegyezett, hogy a Világkereskedelmi Szervezet főigazgató-választásán az Európai Unió a második körben egységesen a koreai és a nigériai jelöltet támogassa.
Azt viszont nem mondtam el neki, hogy súlyos aggályaim voltak azzal az eljárással, ahogyan az Európai Bizottság a “konszenzust” létrehozta. Merthogy konszenzust tárgyalással szoktak létrehozni, nem pedig fenyegetőzéssel és zsarolással. Márpedig az elmúlt napokból volt ezekből is bőven. Jogilag rendkívül ingatag módon az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárással fenyegetett mindenkit, akinek más véleménye volt, holott sem a kenyai, sem a brit jelölttel szemben nem tudtak felhozni komolyan vehető szakmai ellenérveket
- fejtette ki a helyzetet, "dehát ez van, végül úgy döntöttünk, beállunk a közös álláspont mögé, különösen úgy, hogy annak része lett a koreai kereskedelmi miniszter kolléga támogatása is, akit jól ismerek és sokra tartok, ráadásul azt az országot képviseli, amelyből a legtöbb beruházás érkezett tavaly hazánkba. (...) Mindezzel együtt az eljárás nem vált az Európai Unió nagyobb dicsőségére..." - zárta posztját Szijjártó.