Külügyminiszteri találkozó készíti elő a Putyin-látogatás sikerét

Mint mondta, a magyar kormány nagyon komolyan készül Vlagyimir Putyin orosz elnök februári budapesti látogatására. Rámutatott, hogy a kétoldalú viszony sokat szenvedett a nemzetközi szankciós környezetben, de a közösen elhatározott gazdasági együttműködési programok - a regionális együttműködés, az oroszországi magyar technológiai beruházások, elsősorban a mezőgazdaság terén, és a gépipari együttműködés - jól fejlődnek.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy nemcsak külügyminiszterként, de személyesen is várta, hogy találkozhasson Lavrovval. Köszönetet mondott tárgyalópartnerének a veronai buszbaleset miatti orosz részvétnyilvánításért. A Moszkvában tárgyaló magyar delegáció a nemzeti gyásznap miatt fekete szalagot visel.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint a magyar-orosz külügyminiszteri találkozó célja a februári budapesti csúcstalálkozó sikerének előkészítése.

Lavrov kijelentette: a megbeszélésen egyúttal áttekintik a Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök egy évvel ezelőtti moszkvai tárgyalásain elért megállapodások végrehajtását.