Szlovák harcosai is voltak az Iszlám Államnak

Legalább 10 szlovákiai katonája is volt az Iszlám Államnak, és mintegy 100 szlovák állampolgár harcol Kelet-Ukrajnában.

A parlamenti ülés zárt volt, a titkosszolgálat ugyan a honlapján nyilvánosságra hozta a jelentés lerövidített változatát, de az semmilyen konkrétumot nem tartalmaz. Néhány érdekesebb részletet a teljes jelentést meghallgató képviselők árultak el. Anton Martvoň smeres képviselő szerint az SIS név szerint ismeri az Iszlám Állam oldalán harcoló szlovákiai állampolgárokat, bár ő úgy tudja, számuk tíz alatt volt, ma pedig már nulla, mert mindannyian meghaltak.
 
Jóval többen harcolnak Ukrajnában, a számukat Martvoň szerint az SIS százra becsüli.