Tállai András - Kubatov Gábor 2-0

A hazai együttes immár hét meccs óta veretlen, ezek közül ötön nyert.  
 
Ahogy a többi mérkőzésen, a mezőkövesdi Városi Stadionban is a brazil Chapecoense játékosaira és a hétfői repülőgép-szerencsétlenségben elhunytakra emlékeztek a kezdés előtt.
    
A vendégek edzője, Thomas Doll eltiltása miatt nem ülhetett le a kispadra, Máté Csaba helyettesítette.
    
Az első félidő első fele mezőnyjátékkal telt, mindkét csapat nagy hangsúlyt fektetett a védekezésre. Fél óra elteltével aztán mindkét oldalon kimaradt egy-egy nagy helyzet, közvetlenül a szünet előtt pedig megszerezte a vezetést a hazai csapat: Pintér hibáját kihasználva Molnár lőtte a kapuba a labdát.
    
A szünet után inkább a mezőkövesdi térfélen zajlott a játék, de az FTC fölénye leginkább csak a labdabirtoklásban mutatkozott meg. A hazaiak többször is veszélyeztettek kontrákból, egy ilyen végén a menteni igyekvő Nagy Dominik kézzel ért a labdába a 16-oson belül. A büntetőt értékesítette a Mezőkövesd, ezzel véglegessé vált, hogy a hazaiaké a három pont.