Teheneket, juhokat és kecskéket adna egy kenyai ügyvéd Obama lányáért

Ötven tehenet, 70 juhot és 30 kecskét kínált Barack Obama amerikai elnök 16 éves lánya, Malia kezéért egy kenyai ügyvéd.

"2008 óta érdeklődöm iránta" – mondta Felix Kiprono a The Nairobiannak adott interjúban. Ebben az időben Obama első elnökségéért kampányolt, és a lánya, Malia, mindössze tízéves volt.
 
"Hogy őszinte legyek, azóta senkivel sem jártam, és megígértem, hogy hű leszek hozzá. Elmondtam ezt a családomnak is, és készek segíteni nekem összegyűjteni a lányért fizetendő díjat" – mondta a fiatal ügyvéd.
 
Kiprono reményét fejezte ki, hogy júliusi kenyai látogatására Obama elnök magával viszi a lányát is. Az ügyvéd a látogatás során akarja megkérni a kenyai gyökerű amerikai elnök lányát. Obama 90 évesnél idősebb apai nagyanyja ma is a nyugat-kenyai Kogelóban él.
 
"Az emberek azt hihetnék, hogy az (Obama) család pénze érdekel, de ez nem igaz. Őszinte a szerelmem" – mondta az ügyvéd. A férfi "egyszerű életmódra" vágyik, ha sikerülne feleségül vennie a lányt. "Megtanítanám Maliát tehenet fejni, kukoricakenyeret sütni, aludttejet készíteni, amit minden kalendzsin (kenyai nép) nő tud" – így az ügyvéd.