Több ezres pozsonyi tüntetés az iszlamizálódó EU ellen

Több ezren gyűltek össze Pozsonyban, a Szlovák Nemzeti Felkelés terén, hogy Európa iszlamizálódása és az EU menekültpolitikája ellen tüntessen. 

Az "Alternatív út" nevet viselő szervezet által előre bejelentett megmozdulást rendkívüli biztonsági intézkedések kísérik, a belvárosban több száz rendőr, köztük rohamrendőrök felügyelik a rendet.

A tüntetők a pozsonyi főpályaudvarnál gyűltek össze, majd a szlovák nemzeti szimbólumokat, valamint az Európai Unió bevándorláspolitikáját bíráló jelszavakat tartalmazó transzparenseket magasba emelő tömeg rendőri kísérettel átvonult a tüntetés helyszínére. Útközben csak egy kisebb incidens történt: a rendőrök letartóztatták azt a tüntetőt, aki házilag összebarkácsolt könnygázgránátot próbált dobni az elnöki palota előtt összegyűlt, rendőrségi kordonnal elkerített néhány tucat ellentüntető közé.

A megmozdulás résztvevői főként fiatalok, számuk néhány ezerre tehető. A Szlovák Nemzeti Felkelés Terét félig megtöltő tömeg előtt sok szónoklat hangzott el, beszédet mondott többek között a szlovák sajtó által szélsőjobboldalinak nevezett Szlovák Megújhodási Mozgalom vezetője, Marián Kotleba besztercebányai megyeelnök is. A szónokok kivétel nélkül a menekültek Európába való beáramlását és a "kontinenst elárasztó iszlámot" ostorozták, helyenként durva kritikával illetve az EU vezetését, valamint a menekültkvóták bevezetését támogató szlovákiai EP-képviselőket, akiket ismételten hazaárulónak neveztek és egyéb nyomdafestéket nem tűrő jelzőkkel illettek.

A tüntetés szervezőinek előre bejelentett szándéka szerint a megmozdulás este hat óráig tart.