A portál beszámolója szerint az utóbbi években folyamatosan nőtt a cégtörlések száma, a hatóságok szerint elsősorban a cégek működési feltételeinek szigorodása, és a törvényi előírások betartásának fokozottabb ellenőrzése miatt. A cégtörlések számának növekedése ellenére a gazdasági elemzők szerint a még mindig túl sok cég van a piacon.
Magyarországon 565 144 bejegyzett cég van, ebből a működő cégek száma az elmúlt tíz évben szinte változatlanul 371 051, tehát mintegy 35 százalékuk, 194 093 vállalkozás csak papíron létezik.
A 2008-as gazdasági világválság kezdete óta eltelt nyolc évben 245 688 cég szűnt meg törléssel, miközben a vállalkozók 319 077 esetben alapítottak új céget.
Az idén mind a 19 megyében több céget töröltek, mint amennyit alapítottak. A legtöbb cégtörlés tavaly is Pest megyében volt, a piacról kizárt 5504 vállalkozás helyére 2927 új alapító lépett. A legnagyobb megyét követően Borsod-Abaúj-Zemplén megyében törölték a legtöbb, 1564 céget, ezek kiesését 789 új vállalkozás pótolja.
A feketelista.hu városonkénti bontásából kiderült, hogy a fővárosi cégek közül egyetlen évben sem töröltek annyit, mint az idén, miközben a legkevesebbet jegyezték be. 2015-ben Budapesten 20 534 társaság tűnt el törléssel a céglistáról, és 10 376-ot jegyeztek be.