Tóbiás nem létező tisztséget ajánlott - Kunhalmi elutasította

Ezek szerint az egészből nem lesz semmi. Körülbelül két hete az MSZP frakcióülése alatt, Tóbiás József felkérte frakciószóvivőnek Kunhalmi Ágnest – értesült több MSZP-s képviselőtől az Index. Tóbiás állítólag azzal indokolta döntését, hogy új lökést adhatna a szocialistáknak, ha a népszerű Kunhalmi fogná össze az MSZP kommunikációját.

A pártnak jelenleg Budai Bernadett a szóvivője, ő azonban nem képviselő, önállóan ritkán tart sajtótájékoztatót. Kunhalminak viszont épp az lett volna a feladata, hogy az MSZP arca legyen, az eddig nem létező frakciószóvivői poszt létrehozásával.

Kunhalmi nem vállalta a felkérést. A körülményeket ismerő MSZP-s képviselők szerint erre több oka is volt.

Budapesti elnökként és oktatáspolitikusként így is sokat szerepelhet a médiában, így felesleges lett volna szóvivőként koptatnia magát.

Kunhalmi és Tóbiás között az elmúlt hónapokban több vita is volt a párt kívánatos politikájáról. A budapesti szervezet Tóbiással szemben végül támogatta Bokros Lajost a főpolgármester-választáson. Kunhalmi a párton belül kritizálta az MSZP-s válaszok késlekedését az útdíjas útlezárással vagy a vasárnapi boltbezárással kapcsolatban.

Egy MSZP-s azt is felvetette, hogy „okosabb dolog kimaradni” Tóbiás József és Mesterházy Attila nézeteltéréséből. Mesterházy, volt pártelnök az Index.hu állításai szerint belső pártfórumokon rendszeresen bírálja a párt kommunikációját, a kevés és hatástalan szereplés miatt.