Tömeges hackertámadás érte az Egyesült Államokat

A tömeges hackertámadás reggel az Egyesült Királyságból indult, majd a szolgáltatók kifejezetten amerikai szájtjai ellen irányult. A támadásnak két nagy hulláma volt, az első az Egyesült Államok keleti partvidékét és a déli Texas szövetségi államot érte, a második pedig már inkább a nyugati parton bénított meg weboldalakat.

A szövetségi belbiztonsági minisztérium bejelentette: megindították a vizsgálatot, s minden "lehetséges okot" kivizsgálnak. Egyelőre nem közölték, hogy kit vagy kiket gyanúsítanak. A felhőszolgáltatások biztonságával foglalkozó massachusettsi Akamai cég szeptemberben nyilvánosságra hozott jelentése szerint a szolgáltatások megtagadását eredményező hackertámadások száma a tavalyihoz képest idén 129 százalékkal emelkedett. Ezzel egyidejűleg a támadások feltűnően intenzívebbek is lettek, a számítógépes bűnözők ugyanis új eszközöket és módszereket használnak.