Totális médiaháborúra készül Simicska Lajos

A legjelentősebb Fidesz-közeli médiatulajdonosnak nem tetszik a reklámadó megváltoztatása. Erről a Népszavának beszélt.

Pikáns, hogy a Magyar Nemzet és a HírTV tulajdonosa – már nem először – a Népszavához fordul, amikor valami bejelentenivalója van. Most azért tette ezt, mert médiabirodalmának ez az 5 százalékos adó, számítások szerint, megötszörözné a fizetési kötelezettségeit.
 
A „vesztesek oldalán” áll ugyanis a Fidesz eddigi gazdasági háttéremberének számító Simicska érdekeltségeibe tartozó közterületi reklámcégek zöme, a Magyar Nemzet–HírTv-médiacsoport, de a sávos rendszer eltörlésével bő 130 millió forinttal emelkedik a Class Fm-et üzemeltető Advenio Zrt. és a Metropolt kiadó cég terhe is. Összességében mind a vállalkozó, mind a piac szereplőinek döntő többsége úgy nyilatkozott: az ötszázalékos reklámadó kormányzati terve „újabb támadás a demokrácia ellen”.
 
Simicska Lajos mondatait, azaz a totális médiaháborúra vonatkozó kijelentést a Népszava szerint nem lehet másként értelmezni, minthogy a kormány elveszíti szinte valamennyi fontos médiapartnerét, szószólóként az állami televízióra (és rádióra) kell támaszkodnia, amely túl azon, hogy szakmailag teljesen felkészületlen, nézettségben és elfogadottságban sem képes kompenzálni az eddigi támogatói kört.

„A kicsik” is fizetnek

Rogán Antal tegnap jelentette be: támogatja a Fidesz-KDNP frakciószövetség a Miniszterelnökséget vezető miniszter reklámadós javaslatát. A kormánypártok mezőkövesdi ülésén a frakcióvezető szerint Lázár János arról tájékoztatott, hogy „az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást kíván indítani a magyar kormány ellen, amennyiben a reklámadóval kapcsolatban nem változtat”. Rogán szerint a frakció megadta a miniszter által kért felhatalmazást arra, hogy a kormány az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat folytassa, és dolgozzon ki megoldási javaslatot. Eszerint a Fidesz is beállt Lázár – már letárgyalt és kidolgozott – javaslata mögé, mely szerint egységes, egykulcsos lesz a reklámadó.
 
Orbán Viktor szerda este a HírTv-ben nyilvánosan is kijelentette: az adónem kulcsának csökkentésével nem járhat együtt a várt költségvetési bevétel mérséklődése, azaz „a kicsik” is fizetni fognak.