Tudta, hogy elnyomjuk a cigányokat, a homoszexuálisokat, sőt még a zsidókat is?

Elfogadta az Európai Parlament (EP) plenáris ülése szerdán a szociáldemokraták, a liberálisok, a zöldek és a radikális baloldal állásfoglalási javaslatát a magyarországi helyzetről, ám a végső szövegből kikerült az a szakasz, hogy az EP kezdeményezze a tagállamok kormányait tömörítő tanácsnak szóló, indoklással ellátott javaslat elkészítését az uniós szerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítására Magyarországgal szemben.

Az EP 327 igen és 293 ellenszavazat mellett fogadta el azt a határozatot, amely alapján a parlament ismételten felhívja az Európai Bizottságot, hogy léptesse életbe a jogállamiság megerősítésére szolgáló uniós keretrendszer első szakaszában foglaltakat. A határozat felszólította a bizottságot arra is, hogy haladéktalanul kezdje meg a magyarországi demokrácia, jogállamiság és alapvető jogok mélyreható vizsgálatát, ideértve több intézkedés együttes hatását, valamint értékelje, hogy rendszerszinten veszélybe kerülhetnek-e Magyarországon az említett értékek.

Az állásfoglalás bírálja a bizottságnak december 2-án, az Európai Parlament plenáris ülésén elhangzott értékelését, amely megközelítés az EP szerint "elsősorban a jogszabályok marginális, technikai vonatkozásaival foglalkozik, figyelmen kívül hagyva a tendenciákat, és az intézkedéseknek a jogállamiságra és az alapvető jogokra gyakorolt együttes hatását". Vagyis az Európai Bizottság igazi ajróperhez méltatlan módon a jogszabályok konkrét szövegét vizsgálta, és elfelejtette, hogy

Magyarország ab ovo fasiszta ország, tehát a látszólag demokratikus törvényei is fasiszták.

Jó, hogy az EP-ben még vannak olyan éber elvtársak, akiket nem lehet ilyen olcsó trükkel megvezetni.
 
A képviselők szerint "nagymértékben, rendszerszinten romlott a helyzet a jogállamiság és az alapvető jogok" terén Magyarországon. Az állásfoglalás szerint ezt jelzi többek között a véleménynyilvánítás szabadsága, beleértve a tudományos élet szabadságának, a migránsok, a menedékkérők és a menekültek emberi jogainak kolátozása, és a civil szervezetek tevékenységének  akadályozása.  A dokumentumból megtudhatjuk azt is, hogy szégyen szemre ma hazánkban a kisebbségekhez tartozó személyek -

köztük a romák, a zsidók és a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű közösség

- jogai is súlyosan sérülnek.

Az EP szerint súlyos problémák vannak az alkotmányos rendszer működése, az igazságszolgáltatás és egyéb intézmények függetlensége terén, valamint utalnak "a korrupcióra és összeférhetetlenségre utaló számos aggasztó vádra" is.

Az Európai Parlament határozatában kifogásokat fogalmazott meg az utóbbi hónapokban a szerinte gyorsan meghozott intézkedésekkel kapcsolatban, amelyek a dokumentum szerint rendkívüli módon megnehezítették a nemzetközi védelemhez való hozzáférést, és indokolatlanul kriminalizálták a menekülteket.

A parlament aggodalmának ad hangot az úgynevezett non-refoulement elvének magyarországi tiszteletben tartásával kapcsolatban. Ez a nemzetközi jog egyik alapelve, amely szerint senkit sem szabad visszaküldeni oda, ahol élete, testi épsége veszélyben van, vagy üldöztetés áldozatává válhat. Az EP-t nyugtalanítja a menedékkérők egyre gyakoribb fogva tartása és az "idegengyűlölő retorika", amely - különösen a kormány által irányított kommunikációs kampányok és nemzeti konzultációk révén - az EP szerint a migránsokat társadalmi problémákhoz vagy biztonsági kockázatokhoz köti, ezáltal még problematikusabbá téve beilleszkedésüket. Az EP azt szorgalmazza, hogy a kormány térjen vissza a rendes eljárásokhoz, és vonja vissza a tömeges bevándorlás miatt kihirdetett válsághelyzetben hozott rendkívüli intézkedéseket.
 
Az Európai Bizottság fellépésének hiányában hasonló jelenségek más tagállamokban is megjelenhetnek - teszi hozzá a parlament állásfoglalása.