Túszmentés Nigériában

Hetvenegy túszt, többségében nőket és gyerekeket szabadítottak ki nigériai katonák két hadművelet során a Boko Haram karmaiból.

A nigériai hadsereg szóvivője szerint csütörtökön a szélsőséges szervezet két táborát számolták fel a fegyveres erők az északkeleti Maiduguri város közelében, innen 59 embert szabadítottak ki. A túszok között öt idős férfi volt, rajtuk kívül mindegyik fogva tartott nő és gyermek volt. Egy szerdai akcióban további 12 nőt és gyermeket mentettek meg Maiduguri körzetében a biztonsági erők.
 
A szóvivő szerint a hadművelet során a szélsőséges szervezet sok tagjával végeztek, de pontos számot nem tudott mondani. Szintén csütörtökön a csádi hadsereg arról számolt be, hogy erői a Boko Haram 117 harcosával végeztek a Csád-tó körzetében.
 
Csütörtökön a nigériai kormány azt is bejelentette, hogy Iliyasu Isah Abbah személyében új parancsnokot nevez ki a Boko Haram ellen harcoló, 8700 fős - csádi, kameruni, nigériai és nigeri katonákból álló - nemzetközi erők élére.
 
Muhammadu Buhari nigériai elnök az utóbbi két napban Kamerunban tárgyalt a Boko Haram elleni harcról, amit követően kijelentette: szégyen, hogy országának külső segítségre van szüksége az iszlamisták ellen, de "egyikünk sem győzheti le egyedül" a Boko Haramot. 
 
A saría (iszlám jogrendszer) radikális értelmezésén alapuló iszlám állam létrehozásáért harcoló Boko Haram évek óta folytat fegyveres küzdelmet Nigéria északi részén. Hivatalos adatok szerint a terrorcsoport tavaly nagyjából tízezer ember halálát okozta.