A lap rámutat: 2010 óta 60 ezer oldallal több jelent meg, mint 1945 és 2005 között összesen, 2013-ban például átlagosan napi 250 oldalnyi szövetet adtak ki.
A lap által megkérdezett szakértők szerint ez a tempó a jogászok és az állampolgárok számára is követhetetlen. Magyar Gábor ügyvéd szerint az állampolgár akkor lesz jogkövető, ha szerencséje van, a jogászoknak pedig képtelenség betanulni és átlátni a törvénygyár által diktált szabályokat.
Lattmann Tamás nemzetközi jogász szerint a 2010-ben hatalomra került Fidesz-kormány „őrjöngő” jogalkotásba kezdett, s kezelhetetlen mennyiségű szöveg jelent meg a közlönyben.