Újabb rakétatámadás sújtotta Kijevet és Ukrajna más területeit

Újabb rakétatámadás sújtotta Kijevet és Ukrajna más területeit

Ebben a hónapban már kilencedik alkalommal indítottak rakétákat az oroszok az ukrán főváros ellen.

Csütörtökökre virradóra ismét orosz rakétatámadás érte Kijevet, robbanásokat is jelentettek az ukrán fővárosból, eközben a légvédelmi szirénák Ukrajna más részein szintén megszólaltak - adta hírül az MTI.

Szerhij Popko, a kijevi városi katonai adminisztráció vezetője Telegram-csatornáján azt közölte, folyik a károk felmérése, áldozatokról egyelőre nem tudnak.

Popko elmondta, hogy a vélhetően a Kaszpi-tenger felől indított rakétákat az ukrán légvédelem megsemmisítette.

Az orosz erők májusban már kilencedik alkalommal intéztek rakétatámadást Kijev ellen

- emlékeztetett.

A katonai adminisztráció szerint több drónt is észleltek Kijev fölött.

Vitalij Klicsko kijevi polgármester arról tájékoztatott, hogy egyelőre nem tudni áldozatokról. A főpolgármester hozzátette, hogy a város egyik kerületéből tüzet jelentettek.

Az ukrán hadsereg azt közölte, légitámadás érte a közép-ukrajnai Vinnyica megyét is, a helyi média szerint pedig robbanásokat lehetett hallani a nyugat-ukrajnai Hmelnyickijben is.

Rakétatámadás érte az ország déli részén fekvő Odessza város ipari területét is. Szerhij Bratcsuk, az odesszai katonai közigazgatás szóvivője a Telegramon egy halálos áldozatról és két sebesültről adott hírt.

(Címlapkép: Az ukrán légvédelem által lelőtt orosz rakéta maradványai okozta tüzet oltja egy tűzoltó egy Kijev elleni orosz rakétatámadás után, a 2023. május 16-ra virradó éjszaka. MTI/AP/Rendkívüli helyzetek ukrán minisztériuma)