Újabb szankciókkal bünteti a háborús agresszor Oroszországot a brit kormány

Újabb szankciókkal bünteti a háborús agresszor Oroszországot a brit kormány

A brit külügyminisztérium olyan kínai vállalatokkal szemben is büntetőintézkedéseket foganatosított, amelyek termékeit közvetetten vagy akár közvetlenül is használják az ukrajnai harctéren.

Az ukrajnai háború kezdetének közelgő második évfordulója elé időzített széleskörű intézkedéscsomag a brit külügyminisztérium tájékoztatása szerint olyan külföldi vállalatokat is érint, amelyek segítik Moszkvát a korábbi szankciók megkerülésében, vagy hadfelszereléseket - köztük rakétaindító rendszereket, rakétákat és robbanószereket - szállítanak az orosz fegyveres erőknek.

Az orosz gazdaság megtörésével akarnak véget vetni a háborúnak.

A brit intézkedések céljai között szerepel emellett az olyan jövedelemforrások további szűkítése, mint például az Oroszországgal folytatott fém-, gyémánt- és energiahordozó-kereskedelem.

David Cameron brit külügyminiszter az új szankciócsomag ismertetéséhez fűzött nyilatkozatában hangsúlyozta: Vlagyimir Putyin orosz elnök tévesen úgy gondolta, hogy gyors győzelmet arathat, mivel az orosz gazdaság nagyobb, mint az ukrán, az Ukrajnát támogató országok gazdaságai azonban együttesen 25-ször nagyobbak, mint az orosz gazdaság.

Az Oroszországra kifejtett nemzetközi gazdasági nyomás miatt Moszkva éppen ezért „nem engedheti meg magának az illegális inváziót”, mivel a szankciók „megfosztják Putyint az immár küszködéssé fajult háborújához szükséges erőforrásoktól” – fogalmaz csütörtöki nyilatkozatában a londoni külügyi tárca vezetője.

Az új brit szankciócsomag érintettjei között szerepel mások mellett Niels Troost holland olajkereskedő, akinek Paramount Energy & Commodities nevű cége a brit külügyminisztérium szerint lehetővé teszi az orosz nyersolaj akadálytalan nemzetközi forgalmazását a hét globális vezető ipari hatalom (G7) által bevezetett korábbi szankciók megkerülésével.

A brit szankciók kiterjednek a világ legnagyobb gyémántbányászati vállalatára, az orosz Alrosára és a cég új vezérigazgatójára, Pavel Marinicsevre is.

A brit külügyminisztérium becslése szerint az Alrosa a gyémánt világpiacának 30 százalékát ellenőrzi.

A csütörtökön bejelentett brit szankciók érintik emellett a Cozum Yazilim Donanim Elektronik nevű török vállalatot, amely London szerint elektronikai részegységeket szállít az orosz haderőnek.

A brit külügyminisztérium kínai vállalatokkal szemben is büntetőintézkedéseket foganatosított.

Kína is a nyugati világ által kiközösített Oroszország első számú hadi beszállítói közé tartozik.

A csütörtöki tájékoztatás szerint ezek között szerepelnek a nemzetközi piacon Finder Technology, illetve Juhang Aviation Technology elnevezéssel tevékenykedő kínai cégek, amelyek szankciók hatálya alatt álló elektronikai termékeket szállítanak Oroszországnak.

Szankciókat jelentett be a brit kormány a Beijing Micropilot Flight Control Systems nevű kínai vállalat ellen is, amely a londoni külügyi tárca szerint személyzet nélküli repülőeszközökhöz gyárt hajtóműveket. A cég által előállított hajtóműveket megtalálták az Ukrajnában bevetett orosz drónokban – áll a brit külügyminisztérium csütörtöki ismertetésében.

A szankciócsomag egyéb intézkedések mellett megtiltja pénzügyi szolgáltatások nyújtását az érintett személyek és vállalatok számára a brit pénzügyi rendszeren keresztül, és beutazási tilalmat is tartalmaz, amelynek alapján kötelező megtagadni a nagy-britanniai belépési és tartózkodási engedélyt az érintettektől.

(MTI)

(Címlapkép: David Cameron brit külügyminiszter 2024. február 21-én. MTI/AP/Bruna Prado)