Három hónappal meghosszabbították a rendőrgyilkos letartóztatását

Három hónappal meghosszabbították a rendőrgyilkos letartóztatását

Továbbra is letartóztatásban marad az a 35 éves férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy hónapja Újbudán szíven szúrta Baumann Pétert, két rendőrtársát pedig megsebesítette.

A 24.hu megkeresésére Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője elmondta, hogy a bíróság három hónappal meghosszabbította a férfi letartóztatását szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélye miatt, és a kényszerintézkedés helyéül továbbra is az IMEI-t jelölte ki.

Egy újbudai társasház lakói bejelentést tettek a rendőrségen egy hónappal ezelőtt, hogy egy férfi kalapáccsal betörte az egyik lakás ajtaját azért, hogy bemenjen. A helyszínre érkező rendőrök közül hárman intézkedés alá vonták a 35 éves. Sz. Szilárdot a társasház folyosóján, majd elkezdték megbilincselni.

Ekkor a férfi késsel támadt az intézkedő rendőrökre. Baumannt a szívtájékon érte a szúrás, ő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy meghalt. Az egyik társát combon szúrták, a harmadik rendőr pedig a karján és a mellkasán szenvedett szúrt sérülést. Az utcára menekülő ámokfutót végül az egyik megsérült rendőr lábon lőtte, majd elfogták.

Sz. Szilárd felfüggesztett fogházbüntetés alatt támadt az intézkedő rendőrökre, s egy másik büntetőeljárás is folyik ellene garázdaság miatt. A rendőr meggyilkolásával gyanúsított férfi beismerte a bűnösségét a kihallgatása során, a bíróság pedig most újabb három hónappal meghosszabbította a letartóztatását.