UNICEF: mintegy 2,3 millió gyerek szorul segítségre Etiópiában

UNICEF: mintegy 2,3 millió gyerek szorul segítségre Etiópiában

Mintegy 2,3 millió gyerek szorul sürgős segítségre Etiópiában az északi Tigré tartományban két hete kirobbant konfliktus miatt - figyelmeztetett pénteken az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).

Tigré tartományban a Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) két héttel ezelőtt vette át az uralmat, azóta megszakadtak a kommunikációs csatornák, és a világszervezet nem tudja elérni a térségben a rászoruló gyerekeket. Az UNICEF becslései szerint mintegy 12 ezer gyermek került - sok esetben szülők nélkül - szudáni menekülttáborokba, ahol számos veszélynek vannak kitéve, és borzasztó körülmények közt tengődnek. Az UNICEF igyekszik a létfontosságú dolgokkal - élelmiszerrel, ivóvízzel és gyógyszerekkel - ellátni őket - közölte Henrietta Fore, a szervezet igazgatója.

A TPLF harcosai Tigré tartományból péntek hajnalban rakétákat lőttek ki a szomszédos Amhara állam székhelyére, Bahir Darra. A rakéták nem sebesítettek meg senkit, és anyagi kárt sem okoztak - közölte az amharai kormányzat.

A tigréi lázadók két hete katonai létesítményeket támadtak meg, és tüzérségi fegyvereket, valamint más hadi felszereléseket zsákmányoltak a hadseregtől. A kormány válaszul fél évre rendkívüli állapotot hirdetett a térségben, és hadműveletet indított.

Az utóbbi két hétben több száz ember vesztette életét az összecsapásokban, tízezrek váltak földönfutóvá és menekültek át a szomszédos Szudánba. Az ENSZ és a humanitárius szervezetek katasztrófától tartanak.

(MTI)