Václav Klaus kiállt Oroszország mellett, a nyugat ellenében

"Nem szabad elfelednünk, hogy a mai világ problémáinak jelentős része összefügg a Nyugat identitásának fokozatos elveszítésével."

Oroszország megérdemli, hogy megírja új történelmét, megtalálja saját útját, és a nemzetközi színtér aktív szereplője legyen. Az ukrajnai tragikus helyzetet én belső ukrán problémának, nem pedig ukrán-orosz vagy Oroszország és a Nyugat közti problémának tartom - fejtette ki Klaus beszédében, amelyet a róla elnevezett intézet küldött meg az MTI prágai tudósítójának.
 
Az európai integrációt ellenző nézeteiről elhíresült Klaus azt mondta, hogy a mai nyugati társadalmi modell a kommunista rendszerből kiszabadult kelet-európaiak számára csalódást okozott.
 
A világnak azon részében, ahol élünk, leszámoltunk a kommunizmussal, de helyette európai szocializmust kaptunk - vélekedett a jobboldali politikus, aki 2013-ig, tíz éven át volt a Cseh Köztársaság elnöke, s korábban miniszterelnök és képviselőházi elnök is volt.
 
Számunkra ez csalódást jelent. Mi valami mást akartunk. A mai európai gazdasági rendszer nagyon messze van a szabad piacgazdaságtól, az Európai Unió parlamenti demokráciája nem jó példája a pluralista parlamenti demokráciának (...) Az európai nemzetek szuverenitása elveszett az összeurópai intézményekben - vélekedett Klaus.
 
Nem lenne szabad elfelednünk, hogy a mai világ problémáinak jelentős része összefügg a Nyugat helyzetével, identitásának fokozatos elveszítésével, kulturális és civilizációs leépülésével, gazdasági hanyatlásával. A mai világunk problémáihoz ott kellene keresni a kulcsot - hangsúlyozta a volt cseh államfő szentpétervári beszédében.