Van értelme büntetni

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szerint a leleplezett, szabálytalanságot elkövető termelők 80-90 százaléka jogszabálykövetővé vált. 

Beszámolt arról is, hogy az a péteri kistermelő, akinél a Nébih a héten 5700 kilogrammnyi húsüzemi alapanyagot és terméket vont ki a forgalomból szabálytalanságok miatt, bírságra és szigorúbb utóellenőrzésre számíthat. Ennél szigorúbb szankciókat, például a tevékenység folytatásától való időszakos vagy végleges eltiltást azonban a törvény nem tesz lehetővé.     
 
Az üzemet egy takarítatlan garázsban rendezték be, ahol a termelő egyebek mellett penészes szemeteskukában pácolta a termékeket, piszkos üstökben ipari zsírt olvasztott. Helik Ferenc tájékoztatása szerint az esettel összefüggésben nem érkezett megbetegedésről bejelentés.
 
A megsemmisítés költségét a kistermelőnek kell állnia, és jelentős bírságot is be kell fizetnie. Csak addig nem folytathatja a tevékenységét, amíg rendbe nem hozza az üzemet. A jogszabályok ugyanis csak ezeket a szankciókat teszik lehetővé, az a jogalkotó feladata lenne, hogy ilyen esetekben a termelők eltilthatók legyenek a tevékenységtől akár egy időszakra, akár véglegesen - mondta el Helik ferenc.
 
A szabálytalan tevékenység felelőssége szavai szerint közös: a vállalkozóé az elsődleges felelősség, de a piac üzemeltetőjének is „illik néznie az engedélyek meglétét”, és a hivatal feladata, hogy a szabálytalanul készített termékeket kiszűrjék.