Varga Mihály: Matolcsy gyorsabban akar haladni annál, mint amit a lehetőségeink engednek

Varga Mihály: Matolcsy gyorsabban akar haladni annál, mint amit a lehetőségeink engednek

Először reagált Matolcsy György jegybankelnök kritikáira Varga Mihály pénzügyminiszter az ATV-nek adott interjújában. A tárcavezető a Magyar Nemzeti Bank elnökének felvetésével kapcsolatban kifejtette,

hiba lenne, ha az államháztartási hiányt már jövőre 3 százalék alá kellene vinni, mivel megszorításokkal és a meginduló növekedés lefékezésével járna.

Nem véletlenül függesztette fel az EU az erre vonatkozó szabályt – fűzte hozzá, mert újraindítás során a költségvetésnek támogató és ösztönző fiskális politikát kell megvalósítania. Ezzel kapcsolatban – ugyancsak reagálva Matolcsy György kritikájára – Varga leszögezte:

A költségvetés marad így, ahogy van. Vicces lenne, ha a parlament által június 15-én elfogadott törvényt már júliusban módosítanánk, ami ráadásul még életbe sem lépett, mivel még 2021 van, nem 2022.

A pénzügyér azt is megjegyezte, a járvány hozhat még lendület-visszafogó változásokat.

Varga Mihály reagált az MNB-elnök azon odaszúrására is, hogy a kormány „vasba és betonba” fektet, nem okos beruházásba. A miniszter erre válaszolva úgy fogalmazott,

a körforgásos gazdaság, a zöld gazdaság, a digitalizáció elemei egyre inkább megjelentek a beruházások összetételében, a magyar gazdaság egyre inkább a hozzáadott értékre koncentrál,

arra a tudástőkére, a digitalizációra, amit az elmúlt években megvalósítottak. Hozzáfűzte, sok felsőoktatási intézmény Science parkokat épít, ami ugyan első körben épület, de „ezekbe az épületekbe olyan tudástőke-beruházás történik, ami a kutatásfejlesztést, az innovációt fogja majd segíteni”.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Az interjúban Varga még megvédte a kiszállított ételeket, italokat terhelő kedvezményes áfa eltörlését, leszögezte, hogy nem lesznek olyan mélységű korlátozások, mint a korábbi járványhullámoknál, azt ígérte, hogy nem lesz „választási költségvetést” követő nadrágszíj-meghúzás, bőven lesz forrás nyugdíjprémiumra és nyugdíjkorrekcióra, úgy vélte, korai lenne az euró bevezetése, és azt is elmondta, most igennel szavazna az EU-csatlakozásra.