Véget ért a Szükségállapot

Bokros Lajosék a Kossuth téren próbálták ma megvédeni a demokráciát. Nem bukott meg a rezsim.

jklAz alaptörvény módosítása ellen tartott demonstrációt vasárnap Budapesten, a Kossuth Lajos téren a Modern Magyarország Mozgalom elnevezésű kompánia. Bokros Lajos lángba borította a szíveket e fagyos délutánon.

Lánglelkű szónoklat lehetett. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A Szükségállapot - most Rád is szükség van címmel szervezett tüntetésen Bokros Lajos, a párt elnöke a Parlament előtt felállított színpadon kijelentette: a magyar nemzet becsületéért emelik fel a szavukat. Az ügy, amiért harcolnak - a szabadság helyreállítása - nemzeti ügy, és ez mindenkinek egyaránt fontos.
    
"A mi öntudatunk, jövőnk nem lehet a diktátor (...) áldozata. Minden körülmények között küzdeni fogunk a szabadságért" - mondta. Büszkék vagyunk rá, hogy ilyen férfiak állnak ki értünk.

A minap tárgyalás, ma tüntetés

Magyar György ügyvéd vette át a szót a néptribuni szereplőként azért bajosan eladható Bokrostól. Az ügyvéd szerint "felhatalmazási törvényt" kívánnak elfogadni, ennek a "jogi abszurdnak" pedig borzasztó következményei lehetnek. A kormány bármikor feljogosíthatja magát arra, hogy az állampolgárok jogait korlátozza - mondta. Magyar György amúgy a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahir Cityposter-t képviseli az elhíresült oszlopháborúban a bíróságon.
    
Magyar György azt mondta, hogy 60 napra elvehetik a polgárok jogait, amelyekért évszázadokig küzdöttek. Korlátozhatják egyebek mellett az internet, a média és a közlekedés szabadságát, ezt pedig nem szabad engedni - hangsúlyozta az összegyűltek előtt, akik azt skandálták: "Nem hagyjuk, nem hagyjuk!"

[fb_pages_codes:budapest]
    
Az MTI szerint a tüntetés résztvevői "teljesen megtöltötték" a Parlament előtti teret (más portálok viszont azt írják, hogy mindössze néhány százan mentek ki. Nem mintha nem lenne teljesen mindegy) sokuknál uniós, magyar nemzeti vagy épp a MoMa lobogója volt (tehát úgy tűnik, van ilyen, de az Együtt és a Szolidaritás zászlóit is látni lehetett. Néhányan transzparensekkel érkeztek, amelyeken azt lehetett olvasni: "A terroristák a Parlamentben vannak", "Magyarország jobban aljasít" (haha - a szerk.) és "A net-en szervezz, az utcán tüntess. Demokráciát!".

Valójában a Jobbikon múlik

Amíg Bokrosék a demokráciát akarják védelmezni a terepen, addig a parlamentben a csúnya nácikok közben szépen meg is akadályozzák a Fidesz agyament tervét (nyilván nehéz lehet ezt megemészteni).  

Mint ismert, a kormány január közepén alkotmánymódosítást javasolt, hogy önálló tényállás legyen az alaptörvényben a terrorveszélyhelyzet. Ha a parlament elfogadja a módosítást, a kormány - önhatalmúlag - terrorfenyegetettség, vagy terrortámadás esetén terrorveszélyhelyzetet hirdethet, a kabinet átmenetileg felfüggesztheti egyes törvények alkalmazását.

A célt maximálisan fontosnak és szükségesnek tartjuk, de azt nem támogatjuk, hogy bemondásra léptessünk életbe terrorveszélyhelyzetre egy jogrendet - mondta még pénteken Mirkóczki Ádám egy sajtótájékoztatón.

Mirkóczki szerint a Fidesz „cinikus és arrogáns módon az emberek félelmére és naivitására játszva” szeretné a túlhatalmat magának biztosítani, „ehhez pedig a Jobbik nem fog asszisztálni”. Szerinte a javaslatnak számos olyan pontja van, aminek semmi köze a terrorizmushoz, sem pedig a terrorizmus felszámolásához, vagy annak megakadályozásához. Mirkóczki példaként említette, hogy a rendelet szerint akár az ország összes kereskedelmi televízióját, rádióját a kormány, vagy más hatóságok rendelkezésére kellene bocsátani. „Teljesen világos, hogy olyan szabályozásokat szeretne a kormány eszközölni, amelyek a legsötétebb diktatúrákban állnak csak rendelkezésre, és valójában a célhoz semmi közük”.