Világháborús gránátot találtak a Széll Kálmán téren

A rendőrség és a tűzszerészek megkezdték a szükséges intézkedéseket. A robbanószerkezet hatástalanítása és elszállítása idejére – várhatóan kora délutánig – a gyalogosforgalmat a Várfok utcai rézsű tövéhez terelik el. A metróbejáratot innen lehet elérni.
 
Közölték: A Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy a robbanószerkezet hatástalanítása idején is a lehetőségekhez mérten zavartalan legyen a forgalom. Az esetleges lezárások okozta kellemetlenségek miatt az arra közlekedők megértését és türelmét kérik.

1945-ben a II. világháború egyik legvéresebb csatája zajlott ezen a területen, ezért mind a mai napig rengeteg ember maradvány és hátrahagyott lőszer lehet még a téren. Február elején feltétezhetően a kitörésben életüket vesztett katonák csontjait találhatták meg.  Szinte biztosra vehető, hogy a felújítás alatt még fognak előkerülni hasonló leletek.

Az általunk megkérdezett nevel elhallgatását kérő szakértő szerint, most egy német 75 milliméteres páncéltörő gránát kerülhetett elő, ballisztikai süveg nélkül.  A lövedék hátsó részén látható a fenékgyújtó. Biztosat nem tudott mondani, mert a lövedék igen rossz állapotban van és méreteit sem lehet a képről meghatározni. A 75 milliméteres lőszert tüzelte többek között a Pz. IV és Pz. V. Phanter harckocsi is, ezeket mind bevetették a Budapestért folyó csatában.

Elszállították a robbanótestet

Feloldották a Széll Kálmán tér és környékének lezárását, mert a tűzszerészek hatástalanították és elszállították a reggeli órákban talált világháborús lövedéket. A korábban lezárt útvonalakat megnyitották a közúti forgalom előtt, azonban továbbra is jelentős torlódásokra kell számítani Budán. Újra megáll a Széll Kálmán téren az M2-es metró, valamint a 4-es és a 6-os villamos, a BKK azt kéri, hogy aki teheti, ne autóval, hanem ezen járatok valamelyikével közelítse meg a teret.

Ismét a tér felújítása alatt megszokott útvonalán járhat a Széll Kálmán teret érintő többi buszjárat is, menetrendjük helyreállásáig azonban megnövekedett menetidőre kell számítani közlekedésükben, ezért a BKK azt kéri az utasoktól, hogy lehetőség szerint kötöttpályás járataikat – az M2-es metrót, a 4-es, a 6-os, a 18-as, az 59-es vagy a 61-es villamost – válasszák a tér megközelítésére.