Putyin kihagyja az idén éves nagy sajtótájékoztatóját

Putyin kihagyja az idén éves nagy sajtótájékoztatóját

Nem tartja meg idén szokásos nagy évzáró sajtótájékoztatóját Vlagyimir Putyin orosz elnök, de nem kizárt, hogy az újév előtt még találkozik újságírókkal - tájékoztatta Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő hétfőn a sajtót az MTI szerint.

Putyin ez elmúlt tíz év során, 2012 óta minden évben tartott decemberben élőben közvetített, maratoni sajtótájékoztatót, ez azonban idén elmarad.

Peszkov későbbre ígért tájékoztatást azzal kapcsolatban, hogy az elnök mikor intéz beszédet a Szövetségi Gyűléshez (a parlament két házához), amit az alkotmány szerint még az év vége előtt meg kell tennie. Hozzátette, hogy idén sem lesz nagy újévi fogadás a Kremlben.

Más témákról szólva egyebek között kijelentette, hogy Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök nem fordult segítségért Putyinhoz a koszovói feszültség csökkentése érdekében. Ugyanakkor barátinak nevezte a két ország kapcsolatát, valamint hangoztatta annak fontosságát, hogy alábbhagyjon a konfrontáció, és hogy a szerbek összes jogát tiszteletben tartsák.

Peszkov kitért Putyin azon pénteki kijelentésére is, miszerint Oroszország a biztonsága szavatolásához fontolóra veheti, hogy átvegye az amerikaiaktól a "lefegyverző csapás" koncepcióját. Mint mondta, az elnök nem gondolt gyors lépésekre ezen a téren, Moszkva ugyanakkor szakértők segítségével elemzi, hogy milyen katonai doktrínák vannak a világon, és figyeli a helyzet alakulását.