Voldemort erősebb, mint a vak komondor - a Fidesz foggal-körömmel ragaszkodik Mengyi Rolandhoz

A kormánypárt frakcióülésén szóba sem került.

Igen,

nem

- válaszolja lakonikus tömörséggel Halász János fideszes szóvivő arra a két kérdésre, hogy Mengyi Roland részt vett-e a párt kihelyezett frakcióülésén, illetve foglalkoztak-e a politikussal szemben folyó eljárással. Szerinte erre semmi szükség, hiszen az Országgyűlés mentelmi bizottsága pénteken úgyis dönt majd a képviselő mentelmi jogáról, amelynek felfüggesztését ő maga is kérte.

Miért

kellene? -

kérdez vissza elkerekedő bociszemekkel Halász, amikor arról érdeklődünk, várható-e a jövőben valamilyen szankció az ötszázmilliós pályázati összeg elsíbolásával lebukott képviselővel szemben. Hiába hozakodunk elő a "vak komondoros" Balogh József példájával, akit már néhány nappal asszonyverős történetének napvilágra kerülése után rászorítottak, hogy lépjen ki a Fideszből. Halász János szerint az más ügy volt, mert Mengyi "elmondta nekünk és önöknek is", hogy a vádakból semmi sem igaz,

ők pedig hisznek neki.

A Fidesz szóvivője reméli, hogy a politikus a büntetőjogi eljárás lezárulta után is a frakció tagja marad. A jelek szerint

Voldemort erősebb a vak komondornál.

Halász hasonlóan nem érti, miért zaklatjuk a III. kerületi fideszes polgármester Bús Balázs ügyével, akiről a Vizoviczki-perben több tanú is állította, hogy VIP-páholyban vehette igénybe táncoshölgyek szolgáltatásait a diszkópápa szórakozóhelyein. A rendőrségen, és a bíróságon eskü alatt tanúvallomások "igaztalan vádaskodások", ezért "ilyen ügyekkel nem foglalkozunk" - zárja rövidre a kérdést a kormánypárti szóvivő.

Most komolyan kérdezi ezt tőlem?

Itt egy Fidesz frakcióülés folyik!

- akad ki végleg Halász, amikor Vizoviczki László Kubatov Gábornak írt, titokzatosan eltűnt segélykérő leveléről kérdezzük. A dokumentumról Kubatov azt állítja, átadta az ügyészségnek, ám ők azt mondják, soha nem érkezett meg hozzájuk. A Fidesz szóvivőjét végül nem sikerül meggyőznünk arról, hogy

a Fidesz frakcióülése kapcsán jogosan feltehető kérdés, hogy a Fidesz alelnöke és pártigazgatója, nem mellesleg az épp ülésező képviselőcsoport tagja hazudott-e egy büntetőjogi eljárás fontos tárgyi bizonyítékával kapcsolatban?

Halász János szerint "nem a Fidesz-frakciónak kell megkeresnie ezt a levelet". Ennyiben maradunk.

Füreden tombol a vénasszonyok nyara, a nap ragyogóan süt, a tó kellemesen langyos. A Fidesz meg tiszta, mint a kék ég a Balaton felett...