Vona a Facebookon üzent Orbánnak: kérdezze meg Putyint a Jobbikról

A miniszterelnök februárban látogat Moszkvába, Vona arra kérte, kérdezzen már rá Putyinnál, támogatják-e a Jobbikot, mert úgy tűnik, a Fidesz nagyon rá van pörögve a témára.

Tavaly év végén szinte már unalomba fulladtak a parlamenti ülések, bárki is feszegette ugyanis a kormány számára kínos ügyeket, a fideszes képviselők válasza borítékolható volt. A balosok megkapták az elmúltnyolcévezést, a Jobbik pedig szinte bármivel is állt elő, a Fidesz válasz helyett Kovács Béla ügyét emlegette fel.

Bár a 2016-os parlamenti ülésszak kezdetéig még szűk egy hónap hátra van, a Fidesznél elvonási tünetek jelentkezhettek, Németh Szilárd alelnök ma sajtótájékoztatót tartott, ahol azt mondta, pártja várja a választ arra, milyen külföldi támogatói vannak a Jobbiknak és mi az igazság Kovács Bélával kapcsolatban.

Vona Gábor Facebook-bejegyzésben üzent Orbán Viktornak, aki februárban Moszkvába látogat, hogy Vlagyimir Putyinnal tárgyaljon.

"Engedelmével, mint Magyarország legerősebb ellenzéki pártjának elnöke az ügy fontossága miatt egy javaslatot tennék a tárgyalásuk napirendjére.
Arra kérem, Miniszterelnök Úr, ha találkozik az orosz elnökkel, akkor kérdezze már meg tőle bizalmasan, de egyértelműen, hogy támogatták-e a Jobbikot, mert hogy önök hónapok óta ezzel fárasztják a magyar sajtót és a közvéleményt, és ideje lenne már valami konkrétumot is felmutatni. Gondolom, ha Oroszország támogatta a Jobbikot, akkor arról Putyin elnöknek tudnia kell"

- írja bejegyzésében Vona, aki szerint jó lenne tisztába tenni végre az ügyet, mert úgy látja, Orbánt is zavarja, hogy az egészségügy, az oktatás vagy a közbiztonság égető problémái helyett napi szinten ezzel foglalkozik a pártja sajtóosztálya, de semmilyen előrelépést nem sikerült elérni.

Bejegyzése végén Vona megismétli Orbánnak decemberben tett ajánlatát is, melyet a miniszterelnök akkor érdemi indoklás nélkül utasított el:

"Mindettől függetlenül a december végén Önnek tett ajánlatom továbbra is érvényes. Állítsunk fel két vizsgálóbizottságot. Az egyiket vezessék Önök, és vizsgálja meg a Jobbik esetleges orosz támogatásának kérdését. A másikat meg vezessük mi, és megvizsgálná az Ön környezetébe tartozó személyek - különösen Mészáros Lőrinc, Andy Vajna és Habony Árpád - meggazdagodását. Ez szerintem lovagias, tiszta és egyértelmű ajánlat. Sajnálom, hogy tavaly megfutamodott előle. De ahogy mondani szokták: új év, új lehetőség" - írja Vona.