Vona: elő kell készíteni egy népszavazást

Az európai uniós alapszerződés módosításának kezdeményezését kéri a kormánytól a Jobbik.

Vona Gábor kijelentette: a Jobbik elutasít mindenféle kvótarendszert, azt abszurd és rossz döntésnek tartják. Azt is mondta, hogy támogatják a kormányt, ha megtámadja a kvótákra vonatkozó döntést az Európai Bíróság előtt. "Meg kell fontolni egy népszavazás lehetőségét Magyarországon, ezzel is növelve a kormány mozgásterét és alkupozícióját" - tette hozzá.
 
 
Az ellenzéki párt vezetője beszélt a negyven éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásról szóló, az Alkotmánybíróság által elutasított népszavazási kezdeményezésről is. Közlése szerint amennyiben a Jobbik 2018-ban kormányra kerül, ezt a kérdést újra napirendre veszik, mert "igazságos, megvalósítható és jó" lépése lett volna a magyar nyugdíjrendszernek.
 
Vona Gábor kitért a határőrség visszaállításának ügyére is. Úgy fogalmazott, hogy "nem normális és nem helyes, ha folyamatosan rendőrökkel és katonákkal védjük a magyar határt". Azt mondta: ha "a történelem és a szükség határaink védelmét igényli", akkor annyira rugalmasnak kell lennie Magyarországnak és a magyar államigazgatásnak, hogy létrehozzon egy olyan fegyveres szervet, amelynek ez a feladata; ez pedig a határőrség.
 
 
Hangsúlyozta: a Csongrád, illetve Baranya és Somogy megyei példa bebizonyította, hogy a határok védelméhez kerítésre és élőérőre egyaránt szükség van.