Életeket mentett a Jobbik Somogy megyei alelnöke

Sokkal nagyobb baj is lehetett volna, ha a fiatal politikus nem lép közbe.  

Molnár az első vagonban ült, így a becsapósás után kiszállva rögtön látta, hogy ebből komoly baj lehet. A mozdonyból szivárgott az üzemanyag, és a sínek között épp a lángokban álló roncs felé folyt. A fiatal politikus azonnal hívta a segélyhívó vonalat, és figyelmeztette a többi utast, hogy szálljanak le, menjenek minél távolabb a szerelvénytől.

Molnár Szabolcs lélekjelenlétének köszönhetően sikerült elkerülni a tragédiát. Életeket mentő fellépését a MÁV is elismerte. A cég hivatalosan köszönetet mondott neki, és jutalmat is kapott.