Ősszel vége lehet a vörösiszappernek

Eddig nem sok eredményt hozott.

A tíz ember életét követelő vörösiszap-katasztrófa ügyét tárgyaló bíró az ítélkezési szünet előtt, július elején tart három tárgyalási napot, s e napokon, az eddigiekhez hasonlóan, iratismertetés lesz. Ítélet az idén késő ősszel várható az ügyben - tájékoztatta a lapot Havasiné Kulcsár Petra, a Győri Törvényszék sajtószóvivője.

A vörösiszapperben 2016. január végén, több mint háromévnyi tárgyalássorozat után hozott elsőfokú ítéletet a Veszprémi Törvényszék, s bűncselekmény hiányában felmentette mind a tizenöt vádlottat.

Az ügy a Győri Ítélőtáblára került, amely hatályon kívül helyezte az első fokon meghozott ítéletet, és új eljárást rendelt el, egyebek mellett felderítetlenség, tényállás hiánya, tényekből további tényekre való helytelen következtetések, indoklási kötelezettségek megsértése miatt - idézi fel a lap. A megismételt elsőfokú eljárásban a Győri Törvényszék jár el.

A vörösiszapról szóló korábbi cikkeinket itt találják.

A vörösiszap-katasztrófa 2010. október 4-én következett be, amikor a Mal Zrt. ajkai telephelyén átszakadt egy zagytározó gátja, és a kiömlő több millió köbméter lúgos lé elöntött több települést. Tíz ember meghalt, és több százmilliárd forintos kár keletkezett a magán- és közvagyonban.