Z. Kárpát: "A kormány ismét cserbenhagyta a magyar munkavállalókat!"

Z. Kárpát: "A kormány ismét cserbenhagyta a magyar munkavállalókat!"

A Jobbik  stratégiai szövetséget kötne a magyar munkavállalókkal és a magyar vállalkozásokkal

- emelte ki Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke szerdai online sajtótájékoztatóján. 

Kiemelte, hogy a Jobbik stratégiai szerződést kötne a magyar munkavállalókkal és változatlanul a hazai bérszínvonal emelkedését szorgalmazzák.

Az ellenzéki országgyűlési képviselő úgy látja, 

Még 2020-ban is a multikat támogatták a kormánypártok a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások helyett - pedig a dolgozók közel kétharmadát az utóbbi szektor foglalkoztatja

- hangsúlyozta a néppárti politikus.

Szerinte a Fidesz-KDNP igazi stratégiai partnereinek a német autóipari cégeket tekinti, hiszen azok esetében - mint rámutatott - 25 millió forintot szántak egyetlen munkahely létrehozására, de más multinacionális nagyvállalatok is 16 millió forintot költhettek a magyar államkasszából hasonló célokra.

Azt is elmondta, hogy

a kormányzat az elmúlt tíz év során megtriplázta a multik támogatását.

A párt - mint fogalmaz - "elszánt a tekintetben, hogy ezt a támogatási összeget, de legalább annak emelését a magyar vállalkozások életben tartására kell fordítani, illetve arra, hogy pótoljuk a kieső munkabérek 80%-át".

Ezek mellett általános járulékcsökkentést is szorgalmaz, hozzátéve, hogy a pártja csupán egyetlen feltételt szabna a szóban forgó vállalkozások számára: a megtakarított összeg legalább kétharmadát munkavállalói bérfejlesztésre fordítsák

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Hangsúlyozta, a multik egyoldalú támogatása helyett a kisebb cégek számára számára szükséges kedvezményeket adni, mivel

ilyen úton-módon lehet elindulni egy gyarapodó Magyarország felé, ahonnan az orbáni politika és a vegytiszta neoliberális gazdaságpolitika elől nem kell kényszerűen elvándorolni nyugatra, hiszen a célunk, hogy mindenki boldogulhasson a szülőföldjén 

- összegezte a pártpolitikus.