Zuglóban nincs béke: háborúban és kék fényben áll a kerület

„Zugló a béke szigete lesz” – jelentette be a PM polgármestere. Ezután tüzelni kezdtek Karácsonyra.

Karácsony Gergely a PM polgármestere, megtette alpolgármesternek fideszes riválisát; Rozgonyi Zoltánt. Ezután a kormányellenes választási koalíció tagjai tüzet nyitottak az "áruló" Karácsonyra.

A gyurcsányista Demokratikus Koalíció a tavaly októberi megállapodás alapján alpolgármesteri helyeket, pozíciókat remélt, amit Karácsony nem adott meg, szilveszter után sem.

– Szomorú, hogy inkább a volt polgármester, a kormánypárti Papcsák Ferenc korábbi helyettesét, Rozgonyi Zoltánt választották alpolgármesterré

– állapította meg Gréczy Zsolt, a DK szóvívője, aki nem számít arra, hogy Karácsony betartja a szavát.

Szerinte nem volt kényszerhelyzet, mert a „demokraták” többségben vannak az önkormányzatban. A 22 tagú képviselő-testületben 10 baloldali jelölt szerzett mandátumot, a fideszesek kilencen vannak. Egy jobbikos, egy LMP-s és a Civil Zugló képviselője ül mellettük. Ugyanakkor nem jutott be a DK egyetlen tagja sem.

A PM-es polgármestert korábban Szigetvári Viktor, az Együtt ügyvezető társelnöke kérdezte meg, hogy miért nincs az Együttnek alpolgármestere, holott Karácsonynak, egy másik megállapodás alapján erre is törekednie kellett volna.

Karácsonnyal Tóth Csaba, az MSZP zuglói parlamenti képviselője is szembeszállt. Az ATV egyik műsorában arra a kérdésre, hogy „fontolgatják-e a testület feloszlatását”, a szocialista politikus azt felelte:

„nem kizárt semmi.”

Eközben a zuglói káderellátó újabb kollégákkal bővül.

Sinkovics Péter, az Együtt helyi elnöke Karácsony Gergely sport- és egészségügyi főtanácsadója lett, az MNO értesülése szerint közel 700 ezer forintért, de ezt a politikus cáfolta.

Horti Zsófia az önkormányzat megbízott sajtófőnöke, aki a Hagyó-korszakban az FKF Zrt. szóvivője volt.

Feigli Ferenc, aki januártól lett az önkormányzati vagyonkezelő vezérigazgató-helyettese, gyanús ügyei miatt végül távozott.  Őt Baracskai Gábor vezérigazgató nevezte ki, akiről később kiderült: a szocialista alpolgármester, Hajdu Flórián sógora.

Rendezvényszervezőként Zuglóba érkezett Török Zsolt volt MSZP-szóvivő, akit a Zuglói Cserepesház művelődési központ igazgatója az MSZP-Együtt-PM-DK önkormányzati képviselőjelöltje alkalmazott.

A Magyar Nemzet szerint Csákány Tibor bűnügyi újságíró is feltűnt a kerületben, aki korábban a „Kékfény” riportere volt, de maga is bűncselekménygyanús ügyekbe keveredett. Az alfahir.hu értesülései szerint, ezzel szemben igazság az, hogy Csákány éppen a Papcsák-korszakban volt alkalmazott és a Karácsony-éra alatt lett neki felmondva.