A Pantera igaz története - bemutatjuk Rex Brown könyvét

Mellbevágóan őszinte önéletrajz a Pantera basszusgitárosától.

 
A könyv kissé furcsa módon Dimebag halálhírével és a temetésen történtek elmesélésével kezdődik, de utána már – visszautazva egészen Rex kisgyerekkoráig az időben – a kronológiai sorrendet követve folytatódik, egészen a Down-ból való kilépéséig. Betekintést nyerhetünk főhősünk kamasz- és tinédzser éveibe, nem megkerülve azokat az eseményeket, személyeket, (és előadókat), amelyek és akik hatással voltak akkor kialakuló zenei (és jellembeli) fejlődésére, majd a zenei pályán való elindulására… és amelyeknek köszönhetően végül keresztezték egymást az útjaik az akkor már komolyan próbálgató, és az apjuk házistúdiójában dolgozgató Abott fivérekkel.
 
Értelemszerűen a kezdeti (iskoláskori) csapatokon, itt szerzett élményeken, valamint a Pantera első három albumának létrejöttének körülményein, és az ezzel kapcsolatos történéseken elég hamar áttrappol a szerzőpáros, viszont a már Phil Anselmo-val elkészült Power Metal lemeztől fogva lassul a sztorimesélés irama, és az első igazi áttörést jelentő Cowboys From Hell album megszületésétől válik igazán részletgazdaggá az emlékek felidézése.
 
 
A fejezeteket olvasva tanúi lehetünk annak, hogy hogyan és miért is lett a Pantera megkerülhetetlen és megkérdőjelezhetetlen bandája a metal színtérnek, egyik legmeghatározóbb zenekara a heavy metalnak, miként készültek a lemezeik, milyen körülmények között turnéztak, mindez számtalan andekdotával színesítve, sőt jó néhány esetben magánéleti „titokról”  is lerántva a leplet. Szinte belső emberként (ezért is találó a cím) végigkövethetjük, hogy miként jutottak el a szédítő magasságokba, de teljesen kitárulkozva, az ellenpólust sem elhallgatva, avval is szembesülhetünk, hogy a siker és hírnév szinte „kötelező” velejárójaként megjelenő (többlet) pénz, alkohol, és kábítószerek hatására fokozatosan hogyan esett szét ez a kivételes banda. A kicsapongásokkal és tragédiákkal (is) tűzdelt karrierjükről mellbevágó őszinteséggel mesél Rex, akinek jó párszor megvillantott rendhagyó humorával, valamint – az eredeti megjelenést követően kisebb vitákat is generált – kompromisszummentes látásmódjával tálalt történetvezetésébe időnként – kis blokkokba tördelve – néhány közeli családtag, ismerős, munkatárs idézete is bekerült. Így kapott szót Rex nővére, ex-felesége, és basszusgitár-technikusa, valamint a Pantera első énekese, a zenekar hajdani menedzsere, a lemezeinek producere, a turnémenedzsere, továbbá Dimebag barátnője, menedzsere, sőt még Anselmo barátnője is. Ezek a rövid nyilatkozatok még tovább árnyalják, sok helyen ki is egészítik Rex sztoriját, de ez a rendkívül olvasmányosan megfogalmazott, szinte letehetetlen mű – ahogy a kötet végi utószóban hangsúlyosan újra kiemelésre is kerül – kizárólag az ő szemszögéből felvázolt és a nagyközönség elé tárt Pantera történet. Vagyis az érem egyik oldala…
 
 
Úgy gondolom, sem a szerzők, sem a hazai kiadást tető alá hozók felé nem lenne fair szó szerinti idézeteket idemásolni vagy konkrét mozzanatokat kiemelni a könyvből, legyen annyi elég, hogy nem csak a Pantera rajongóinak, hanem általában a külföldi rock/metal zenét szerető – és a kulisszák mögé szívesen benéző – magyar olvasóknak is jó szívvel ajánlott ez a kötet, amely az eredeti, Amerikában 2013-ban megjelent változathoz képest a belbecshez méltó ötletesen kitalált és igényesen kivitelezett elől és hátul külön kihajtható borítót kapott. Érdekesség még, hogy jó néhány magyar vonatkozású fotó került pluszként a könyvbe, valamint a fedlapon szereplő portré is lecserélődött egy szintén hazai felvételre. Mindezekhez természetesen Rex hozzájárulása kellett, aki volt annyira jófej, hogy még egy külön előszót is írt a magyar Pantera rajongóknak, valamint a könyv megjelenéséhez kis pluszként legyártott, egyedi póló kiadását is engedélyezte.
 
Dudich Ákos és Pityesz már egy újabb „underground” zenei témájú könyv magyarországi kiadásán dolgozik. A "444-en a Max Cavalera könyvért!" Facebook-csoportba bejelentkezve tevőlegesen is hozzá lehet járulni a következő kötet sikeres megjelenéséhez.