A Fidesz-közeli rabló-holdudvar kannibálként emészti el Rogán szomszédját

Csetényi Csabának már tényleg nem elég felmutatnia a lakcímkártyáját, ha meg akar nyerni egy pályázatot.

A Magyar Nemzet értesülései szerint ugyanis Csetényit kigolyózták a kormányzati kommunikációs hadseregből.

Pedig eddig nagyon is szorgosan tolta a Fidesz szekerét: hirtelen naggyá nőtt cége, a Network 360 Reklámügynökség olyan kommunikációs kampányokat zavart le sikerrel 2015–2016-ban, mint a végül elbukott kvótanépszavazási habverés, a magyar reformok "működéséről" szóló porhintés, reklámozta a paksi bővítést, de államkötvények vásárlására is buzdított.

Az üzletember, akit mindenki bánt, pedig ő csak sikeres

A Magyar Nemzet információi szerint Rogán Antal Pasa parki szomszédjának cége újabb százmilliós pályázatot nyert el. Csetényi Csaba vállalkozása ezzel már sokadik, nagy értékű állami tenderét húzza be, amihez a kommunikációs szakember állításaival szemben azért mégiscsak lehet némi köze annak, mi szerepel a lakcímkártyáján.

Az üzletember napi szintű kapcsolatban volt a fideszes mocskolódó-, illetve propaganda-hadjáratok felelősével, Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadóval, Rogán Antal szomszédsága pedig nagyon is jól jött a cseppet sem üzleti alapú pályázati elbírálások alkalmával.

A Magyar Nemzet számításai szerint 2014 óta ezekkel a projektekkel

mintegy 23,7 milliárdnyi központi közpénzt énekeltek ki az állam zsebéből.

A nagy kommunikátor viszont elkövetett egy óriási hibát:

elfelejetett időben visszaosztani, ez pedig eddigi pozíciójába került.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy bár a Nemzeti Kommunikációs Hivatal tavaly novemberben lezárt tenderén a Network még nyerni tudott - a szintén Csetényi tulajdonában lévő Affiliate Kft.-vel konzorciumban -, az idei belső körös fordulóban azonban már nem tudták megcsípni a 25 milliárdos keretösszegű kormányzati gigapályázatot.

A Network a 18 megbízásból mindössze kettőt húzott be, így a 24,7 milliárdos keretnek mindösszesen 0,7 százalékát szerezte meg. Ez így is 165 millió forintra rúg, ám eltörpül a vetélytárs, a Trinity Kft. 10,3 milliárdja, vagy a New Land Media Kft. 14 milliárdja mellett.

Kik söpörték le a térképről Rogán cimboráját?

Az eset kiválóan illeszkedik az elmúlt hetekben megfigyelhető hatalmi harcokba, amik a kormányközeli kommunikációs és rabló-holdudvaron belül kezdenek kibontakozni:

az olyan nagyvadak, mint Habony Árpád, Mészáros Lőrinc és Andy Vajna elkezdtek érzékelhetően átvizeli egymás, eddig jól elkülönülő területeire.

Ennek az eszkimópuszikkal és finom lökdösődésekkel tarkított kiszorítósdinak a legújabb fejezete Csetényi leépítése. Helyét a Trinityt vivő Kuna Tibor veheti át, aki Szijjártó Péter és Seszták Miklós emberének számít.

Szijjártó pajtása is milliárdokat keres a vizes vb-n

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter barátja, Kuna Tibor cégét bízta meg a nyári vizes világbajnokság (vb) kommunikációjával az esemény szervezésén dolgozó Bp2017 Nonprofit Kft. - írja a Magyar Nemzet. Nem kell aggódni, a közpénzekre ácsingózók száját most is rendesen betömik.

A New Land-et pedig az a Balásy Gyula gardírozza, aki szintén Rogán és Habony bizalmas partnerének számít. Ebből is látszik, hogy a közpénz-expresszen már senkinek sincs bérelt helye, és aki nem küzd elég alávaló módon a koncért, azt a többiek nagyon hamar szétszedik.

Pláne akkor, ha igazak a Magyar Nemzet értesülései, és valóban elszámolási viták vezettek oda, hogy Csetényi kegyvesztetté vált.

A kormányban nagyra értékelik a pontosságot, pláne, ha pénzről van szó

Az állami reklámpénzek áramoltatását a kormánypárt felső vezetésében kiemelt ügyként kezelik: részben ebből finanszírozzák az új médiumokat. Csakhogy tavaly a médiabirodalom több vezetője is reklamált, hogy a kifizetések késnek vagy meg sem érkeznek.

Állítólag ezért termelt az állami hirdetésekkel durván kitömött TV2 több mint 7milliárdos veszteséget, ami miatt most Habony és Mészáros körei néznek egymás pisztolyába a szennycsatornát irányító részvénytársaság vezetőségében.

Felzabálják egymást: A TV2 miatt mehet ölre Mészáros és Habony

A Heti Válasz szerint konfliktus körvonalazódik az Andy Vajna gondjaira bízott szennycsatorna körül: a hetilap információi szerint a TV2 csoport mögött finanszírozóként felbukkannak a Mészáros Lőrinc pénzügyeit intéző emberek, akik egyre idegesebbek, amiért a Vajna-Habony-Gerkens vezetés financiálisan teljesen földbe állítja az adót.

Úgy tudni, a panaszok egy része eljutott Orbán Viktor miniszterelnökhöz is, ez lehet az oka, hogy átvilágították a rendszert, a szűrőn pedig Rogán Antal szomszédja akadt fönn.

Egy a médiaépítkezésben kulcsszerepet játszó forrás a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott:

"mára hatalmasra nőtt a portfólió, átláthatatlanná vált a rendszer, és a forrásigény is megugrott, így nehéz megállapítani, mekkora a Network felelőssége. Egy biztos: a Fidesz vezetésében elégedetlenek voltak az elvégzett munkával."

Csetényi magyarázza a bizonyítványát

A Magyar Nemzet megkeresésére a vállalkozó úgy reagált: "felesleges egy pillanatfelvétel alapján teljesítményt értékelni". Szerinte az a cél, hogy 2017-ben is hozzák a tavalyi számokat.

Ilyen pozícióból azonban az szinte lehetetlen lesz. Pláne úgy, hogy a korábbi évek gyakorlatától eltérően idén már nem ők indulnak egyedül a kormányzati kommunikációs megbízásokért: a New Land és a Trinity is rárepült a bizniszekre.

Csetényi számára állítólag a Magyar Turisztikai Ügynökség 3 milliárdos kommunikációs tenderének elbukása volt a legfájóbb érvágás, erről ugyanis szakmán belül szinte mindenki úgy gondolta, nekik írták ki.

Az üzletember a napilapnak elismerte:

ezt a megbízást nagyon szerették volna, épp ezért az eredményhirdetés után nagy viták voltak házon belül.

Írmagja se marad?

De a rádiós piacról is rohamtempóban szórták ki a Network-öt: Habony Árpádnak emberének, Tombor Andrásnak az Atmedia Kft.-n keresztül sikerült kikönyökölnie Csetényit a közrádiók és számos vidéki csatorna reklámszervezéséből, a maradék érdekeltségeit pedig a Vaja-féle Rádió 1 agresszív terjeszkedése, valamint a most kibontakozó Vajna-Habony (nem is annyira hideg)háború őröli föl.

Habony Árpád és Andy Vajna gigászi párharca következhet a helyi rádiókért

Szembekerülhet egymással, vagy osztozkodhat a helyi rádiók piacán Andy Vajna és Habony Árpád a következő hónapokban, írja a Magyar Nemzet. Ahogy arról korábban portálunk is beszámolt, mindenki kedvenc filmügyi kormánybiztosa az érdekeltségébe tartozó Rádió 1 révén szeretné behörcsögölni a helyi rádiók piacát. Ám a mostani terjeszkedéssel könnyen Habony Árpád tyúkszemére taposhat a kaszinókirály.

Hát, ennyire éri meg a kannibál hajlamokkal megvert, kormányközeli hiénafalka tagjának lenni. Azért azt a beszélgetést meghallgatnánk, amire akkor kerül sor, ha Rogán Antallal véletlenül épp egyszerre nyírják majd a füvet a Pasa parki ingatlanok előkertjében. Egy biztos: nem lesz egy vidám szóváltás.