Habony Árpádék hongkongi útjától ihletődött meg az a barátom, aki figyelmembe ajánlott egy cikket, amely a távolkeleti városállam dúsgazdag fiataljainak sanyarú mindennapjait mutatja be. Ahogy nézegettem a pezsgőt magukra locsoló, kaviárt falatozó, Rolexet villantó, helikopterező aranyifjakat, az jutott eszembe, hogy ők mennyivel szimpatikusabbak, mint Árpi és urizáló fideszes cimbijei.
Mert, egyfelől persze visszataszító a gazdagsággal hivalkodni, másfelől viszont nagyon beszédes, és sokkal nagyobb gáz, amikor valaki rajtakapva érzi magát, ha lefotózzák helikopterből vagy éppen luxus magánrepülőből kiszállva.
Ha ezek az arcátlan, cinikus narancs-ficsúrok tisztességesen, de legalábbis a hatóságok felé igazolható módon keresték volna meg a luxuséletre valót, nem hazudoznának, nem terelnének, főleg nem menekülnének a kamerák és a kínos kérdések elől.
Ahogy a hongkongi milliárdos csemeték képeit néztem, köztük a nyilvánvalóan horrordrága (és egyben ízléstelen) lábbeliket, amiket hordanak, a következő, habonyárpádokra értendő gondolat fogalmazódott meg bennem: aranycipőben is lehet szarba lépni. És utána a babonával ellentétben nem a szerencse, hanem az elszámoltatás mosolyog rájuk.