A hazai helyzet fokozódik: Nem csak megölték volna, ki is akarták rabolni Orbánt?

Folytatódik a bohózat az injekciós "terroristák" ügyében.

M. Péter kirendelt védője, Pintér András a lapnak megerősítette az információt: a gyanúsítás rablógyilkosság előkészületéről szól.

Ezek szerint a két férfi nem csak lelőtte volna, de ki is akarta rabolni a miniszterelnököt.

A lap szerint a házkutatások során a szándékot bizonyító feljegyzések kerültek elő, ám ennek ellenére még nem szerepel a gyanúsítások között a merényletterv. Az ügyvéd szerint védence határozottan tagadja, hogy merényletre készültek volna.

Az akkor 62 éves gödöllői M. Péter, illetve az akkor 60 éves budapesti R. Gyula 2015 novemberében Budapest felé tartott, és az autójukban sorozatlövő fegyvereket, hangtompítókat, valamint éleslőszereket találtak a hatóság emberei.

Az üggyel kapcsolatban Pintér Sándor belügyminiszter és Tasnádi László akkori rendészeti államtitkár sajtótájékoztatójukon elmondták: a Magyar Nemzeti Hadsereg, paramilitáris gittegylet tagjai kormánytag ellen készültek merényletre.

(Képünk illusztráció a Halló, Halló! című sorozatból.)

Egyre röhejesebb a TEK-sztori: Orbánt akarták megölni az injekciós "terroristák"

Korábban megírtuk: a Belügyminisztérium rendészeti államtitkárának közlése szerint kormánytagot akart "kivégezni" a Terrorelhárítási Központ (TEK) által a múlt hétvégén elfogott, később előzetes letartóztatásba helyezett két férfi. Pintér Sándor belügyminiszter a sajtótájékoztatón elmondta, hogy operatív eszközök felhasználásával jutottak el a két gyanúsítotthoz, és idézte a gyanúsítottakat, akik szerint fegyvert fogva meg kell győzni a kormányt, hogy "adják fel a hatalmukat".